Infostart.hu
eur:
363.59
usd:
324.38
bux:
143734.7
2026. október 15. csütörtök Teréz
Handcuffs Forrás:Getty Images/Peter Dazeley
Nyitókép: Forrás:Getty Images/Peter Dazeley

Sokaknak segített megúszni a sorozást - lecsapott a katonai vezetőre az ukrán hatóság

Letartóztattak egy ukrán katonai vezetőt, aki pénz ellenében segített elkerülni a katonai kényszersorozást.

A DBR Telegram csatornáján megjelent közlemény szerint a szárazföldi erők egyik főegység-vezetőjéről van szó, aki Kijev egyik katonai körzetét is irányította. Azzal vádolják, hogy kidolgozott egy rendszert, amelynek segítségével illegálisan távozhattak Ukrajnából a sorozás korhatára alá eső férfiak. A rendszer úgy működött, hogy az érintettek 10 ezer dollár (3,6 millió forint) ellenében hamisított igazolásokat kaptak arról, hogy alkalmatlanok a katonai szolgálatra, és átléphetik az országhatárt.

A közlemény kiemeli, hogy számos hamis dokumentumot foglaltak le bizonyítékként, a letartóztatás alapja pedig egy tettenérés volt, amikor éppen három határátlépésre jogosító okmányt állított ki a gyanúsított.

A nyomozás során a katonatiszt lakásán és egy katonai toborzóállomáson is házkutatást tartottak, amelynek eredményeként

48 ezer dollárt (17,1 millió forint), illetve 5 ezer eurót (1,95 millió forint) foglaltak le.

Jelenleg a 18 és 60 éves életkor közötti férfiak számára ír elő hadkötelezettséget a törvény, amely az ország elhagyásának tilalmát is magába foglalja.

A hatóságok ennek ellenére januárban több olyan intézkedést is hoztak, amelyek lehetővé teszik, hogy a stratégiai fontosságú területeken dolgozó, és fontos posztokat betöltő, vagy egyéb magasan kvalifikált munkavállalók felmentést kaphassanak a katonai szolgálat alól.

Címlapról ajánljuk
Volodimir Zelenszkij: elárulva érzem magam

Volodimir Zelenszkij: elárulva érzem magam

„Elárulva érzem magam” – mondta Donald Trumpról az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij azután bírálta Washingtont, hogy az ukrán hadsereg számára korlátozták a műholdas internethez való hozzáférést. Az amerikai elnök szerint az orosz finomítók elleni ukrán támadások megdrágították a dízelt.

Határozott üzenettel érkezett Magyar Péter az uniós csúcsra

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×