Infostart.hu
eur:
392.41
usd:
341.11
bux:
122255.73
2026. március 18. szerda Ede, Sándor
Joe Biden, az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje, volt alelnök támogatói előtt beszél a Delaware állambeli Wilmingtonban az amerikai elnök-, valamint képviselőházi és részleges szenátusi választások után, 2020. november 4-én hajnalban.
Nyitókép: MTI/AP/Paul Sancya

Joe Biden szerint elegendő államban volt sikeres a végső győzelemhez

"Egyértelmű, hogy elég államot megnyerünk ahhoz, hogy meglegyen az elnökséghez szükséges 270 elektori szavazat" - emelte ki Biden, de hozzátette, hogy Donald Trump korábbi kijelentésével ellentétben ő nem nyilvánítja még győztesnek magát.

A Demokrata Párt elnökjelöltje abbéli meggyőződésének adott hangot helyi idő szerint szerda délután, hogy meg fogja nyerni az elnökválasztást.

"Úgy gondoljuk, hogy mi leszünk a nyertesek, amikor véget ér a szavazatszámlálás" - fogalmazott.

Emellett ígéretet tett arra, hogy győzelme esetén megpróbálja egyesíteni a nemzetet, ugyanis szerinte fontos lenne véget vetni annak, hogy a politikai ellenfeleket "ellenségként" kezelik.

Ezzel egy időben a CNN hírtelevízió és a BBC is arról számolt be, hogy a demokrata párti jelölt nyert a kulcsfontosságú ingaállamnak számító Michiganben.

A demokrata elnökjelöltnek a BBC összesítése szerint 243 elektori szavazata van, míg Donald Trumpnak 214.

Még "kiadó" elektori helyek a BBC szerint:

Pennsylvania - 20 (Trump vezet)
Georgia - 16 (Trump vezet)
North Carolina - 15 (Trump vezet)
Arizona - 11 (Biden vezet régóta)
Wisconsin - 10 (Biden vezet - itt már bejelentették a győzelmét, de a BBC még nem számolja fixként)
Nevada - 6 (Biden vezet)
Alaska - 3 (Trump vezet, szinte biztosan nyerni fog)

Ha Joe Biden megnyeri Nevadát, ahogy a stábja jósolta és például a Fox News is írja, valamint viszi Wisconsint – amit a stábja már bejelentett –, továbbá Arizonában is így marad az eredmény, akkor

épp 270 elektori szavazata lesz és megnyeri a választást.

Donald Trump eközben a Twitteren győzelmet hirdetett Pennsylvaniában, Georgiában és Észak-Karolinában. Elemzők szerint ezen államokban azonban még nem dőlt el véglegesen a verseny a levélszavazatok miatt. A bejegyzést a mikroblog-szolgáltató ezért meg is jelölte, és csak a figyelmeztetés kötelező elolvasása után tette elérhetővé.

Percről percre tudósításunkat itt olvashatja.

Címlapról ajánljuk
Négygólos vereséggel búcsúzott a Ferencváros az európai porondtól
európa-liga, nyolcaddöntő, visszavágó

Négygólos vereséggel búcsúzott a Ferencváros az európai porondtól

A Ferencváros nem tudta megtartani előnyét, 4–0-s vereséget szenvedett Bragában, s 4–2-es összesítéssel búcsúzott portugál ellenfelével szemben az Európa-ligától. Ezen a mérkőzésen nem volt esély a sikerre, a Ferencváros a teljes idényt tekintve azonban elismerésre méltó, emlékezetes kupamenetelést produkált.

Csizmazia Gábor: a Hormuzi-szoros ügyében Amerika nem engedhet, mert akkor a Nyugat gyengének tűnik

Donald Trump amerikai elnök felszólította szövetségeseit, hogy katonai erővel segítsék a Hormuzi-szoros blokádjának feloldását. Az InfoRádió mindennek a világpolitikára gyakorolt hatásairól kérdezte Csizmazia Gábort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársát.
inforadio
ARÉNA
2026.03.19. csütörtök, 18:00
Borvendég Zsuzsanna
a Mi Hazánk EP-képviselője, a párt képviselő-jelöltje
Irán könyörtelen bosszút esküdött, óriásbombákat dobott le Donald Trump – Híreink percről percre az iráni háborúról szerdán

Irán könyörtelen bosszút esküdött, óriásbombákat dobott le Donald Trump – Híreink percről percre az iráni háborúról szerdán

Irán kedden este megerősítette, illetve bosszút esküdött Ali Laridzsáni, az iráni Legfelső Nemzetbiztonsági Tanács titkárának és Golamreza Szolejmáninak, az iráni Forradalmi Gárdához tartozó Baszidzs erők parancsnokának a halála miatt. Teherán bosszúból Izrael középső részét vette légi támadás alá, Ramat Gan városában ketten meghaltak. Az éjszaka folyamán az izraeli hadsereg közölte: folytatták a Hezbollah elleni csapásaikat Dél-Libanonban, miközben Bahrein, Katar, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek mind iráni rakéták és drónok elfogásáról számolt be. Az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága szerint 2,5 tonnás óriásbombákat vetettek be iráni rakétalétesítmények ellen a Hormuzi-szoros térségében, ugyanakkor Donald Trump többször elégedetlenségét fejezte ki a NATO-szövetségesek döntése miatt, akik nem küldtek hadihajókat a hajózási útvonal védelme érdekében. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×