eur:
394.93
usd:
370.73
bux:
65394.97
2024. április 19. péntek Emma
Ferenc pápa nagycsütörtöki miséjén a vatikáni Szent Péter-bazilikában 2020. április 9-én.
Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Alessandro Di Meo

Ferenc pápa először jelent meg nagy nyilvánosság előtt a járvány kezdete óta

Arról beszélt, hogy mindenkinek vigyáznia kell mások és saját maga egészségére, ismét figyelmeztetett az önzésre, és mindeközben szájmaszkot viselt, valamint fertőtlenítette a kezét.

A katolikus egyházfő a vatikáni Apostoli Palota Szent Damáz-udvarán beszélt korlátozott számú hívőhöz. Autójában maszkban érkezett, majd amikor kiszállt, levette. A szervezők a hívek számára kordonok mögött szétszórtan helyeztek el székeket, ennek ellenére sokan a kordonnál tömörültek, és volt köztük olyan, aki levette a maszkját, úgy szólt hangosan a pápához.

Ferenc - akiről közismert, hogy szereti a tömeget közvetlen közelről üdvözölni - ezúttal megtartotta a járvány szempontjából szükséges távolságot, és figyelmeztette hallgatóit, hogy maradjanak ülve a székükön. Majd egy munkatársa fertőtlenítette az egyházfő kezét, és ő egy pódiumra lépett. Tolmács segítségével beszélt a hívekhez. Elmondta, hogy az igazi személyes jóság a közösségnek is jó, és viszont. Valamint így van ez az egészséggel is. Egy egészséges társadalom gondot visel minden tagja egészségére - szögezte le. Megismételte azt az intelmét, hogy ne legyen önző egyik nemzet vagy embercsoport sem, ne próbálja meg kisajátítani magának a koronavírus ellen kifejlesztendő vakcinát, de politikai vagy gazdasági érdekből se használja fel.

Az egyházfő a járvány miatt hat hónapig szüneteltette heti audienciáit, ezeket a múlt héten újították fel, az volt az első alkalom, hogy a nyilvánosság előtt megjelent.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×