Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Pixabay

Párizs engedett a digitális adó ügyében

Franciaország felfüggeszti az internetes óriáscégekre kivetett digitális adó beszedését annak érdekében, hogy elkerülje az amerikai szankciókat, illetve több időt adjon egy globális megállapodás elérésére a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) keretein belül - közölték névtelenül nyilatkozó francia diplomáciai források kedden, egy nappal azután, hogy Donald Trump amerikai és Emmanuel Macron francia elnök telefonon egyeztetett az ügyről.

Macron a beszélgetést követően úgy fogalmazott, hogy "nagyszerű tárgyalást" folytatott Trump elnökkel a digitális adóról, a két ország együttműködik a vámemelések elkerülésének érdekében.

"Abban állapodtak meg, hogy esélyt adnak a tárgyalásoknak az év végéig. Ez idő alatt pedig tartózkodnak a vámok emelésétől"

- mondta egy francia diplomata, hozzátéve, hogy a "tűzszünettel" a két ország igyekszik lökést adni az OECD keretein belül folyó, a nemzetközi adóztatás új szabályainak kidolgozását célzó tárgyalásoknak.

Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter és amerikai kollégája, Steven Mnuchin szerdán Davosban tárgyal ezügyben.

Mnuchin a The Wall Street Journal című amerikai gazdasági napilapnak adott nyilatkozatában a megoldás első lépésének nevezte a francia javaslatot, megerősítve, hogy a két elnök a francia digitális adó beszedésének felfüggesztéséről állapodott meg. Egyúttal arra figyelmeztette Olaszországot és az Egyesült Királyságot, amelyek ugyancsak a digitális adó egyoldalú bevezetésére készülnek, hogy Trump elnök a vámok emelésével válaszolhat.

A Franciaországban tavaly júliusban elfogadott törvény értelmében 3 százalékos adót vetnek ki azon nagy technológiai vállalatok franciaországi bevételeire, amelyeknek a digitális szolgáltatásokból származó éves forgalma világszinten eléri a legalább 750 millió eurót, és ebből legalább 25 millió euró Franciaországon belül keletkezik.

Ez a négy legismertebb amerikai óriásvállalattal (Facebook, Amazon, Apple és a Google anyavállalata, az Alphabet) együtt harminc nagy céget érint, többségük amerikai.

Az Egyesült Államok decemberben válaszul azzal fenyegette meg Franciaországot, hogy évi 2,4 milliárd dollár értékben bizonyos francia árucikkekre - a sajtoktól kezdve a joghurtokon, a pezsgőkön, a kozmetikai termékeken keresztül a kézitáskákig - jelentős, esetenként 100 százalékot is elérő pótvámot vet ki.

Az OECD keretein belül mintegy 140 ország képviselői ülnek össze a hónap végén, hogy megvitassák a nemzetközi szervezet szakértői által kidolgozott, a digitalizált gazdaság adózási kihívásaira választ adó tervezetet. Az új adózási szabályok célja, hogy a digitális üzleti modellek útján elért nyereség arányos módon adóztathatóvá váljon a jövedelemszerzésben érintett valamennyi országban.

Címlapról ajánljuk
Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Új kereskedelmi fegyver, avagy „vészkapcsoló” kidolgozására készül az Európai Unió, amellyel akár azonnal kizárhatná az európai piacról a kínai cégeket. A lépés hátterében az európai ipart egyre erősebben szorongató kínai verseny és a két gazdaság közötti kereskedelmi egyensúlytalanság áll.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter bejelentése szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására.  A miniszter vasárnap arról is beszámolt, hogy Keszthelynél új bekötőút építését tervezik, az M76-os gyorsforgalmi út előző kormány által betervezett folytatását Sármellék felé ugyanakkor leállítják, mivel az jelentős környezeti károkkal járna. Magyar Péter miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. A kormányfő szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×