Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

„Nem tudok megbocsátani magamnak” – megrázó szavak a túlélő szülőtől

Mindkét gyermeke meghalt annak a tanárnak, aki többeket kimentett az égő buszból az olaszországi autópályán.

Vígh György, a Szinyei Merse Pál Gimnázium tornatanára és felesége, Erika 30 éves fiukkal, Balázzsal, és 18 éves lányukkal, Laurával utaztak a buszon, mikor a baleset történt – idézi fel a Corriere della Serra című olasz lap.

A tanár és felesége saját életüket is kockáztatva segítettek a már lángokban álló buszban rekedt diákoknak. Több diákot a tornatanár és felesége önfeláldozása mentett meg. Saját gyermekeiket azonban már nem tudták kihozni az égő járműből.

A 18 éves Laura, aki barátjával utazott a buszon, Erika beszámolója szerint a baleset pillanatában aludt. Ahogy az ütközés megtörtént, anyja a keresésére indult. Laura az ülések alá szorult, és nem tudott kimászni. Erika megpróbálta kihúzni, de a felcsapó lángok miatt hátrébb kellett mennie, és a következő másodpercben már késő volt.

„Nem láttam mást, csak a tüzet. Bűnösnek érzem magam, nem tudok megbocsátani magamnak, amiért nem tudtam megmenteni a lányomat” – mondta a nő az újság tudósítójának .

Vígh György súlyos égési sérüléseket szenvedett, nem tud felkelni kórházi ágyából.

A cikkben a szülők még reménykedtek, hogy nagyobbik gyerekük ott lesz a sérült túlélők közt. Hivatalos hírforrások ugyan egyelőre nem közölték, hogy Vígh Balázs is az áldozatok közt lenne, de az FTC Jégkorong Szakosztály már azt közölte, hogy a csapat korábbi játékosa is elhunyt.

Vígh Balázs tíz éven keresztül volt a Ferencváros játékosa – kölyöktől a MOL Ligáig, a 2008/09-es szezonig –, majd egy év kihagyást követően még két idényt lejátszott a legmagasabb szinten, ekkor már az Újpesti TE színeiben. Összesen 97-szer lépett jégre a magyar bázisú bajnokságban, 7 gólt és 2 asszisztot jegyzett. 2014 és 2016 között még játszott a szerb bajnokságban induló Tisza Volánban - írta a Jégkorongblog.

Címlapról ajánljuk
Áldozatok százairól szólnak a hírek Iránban - hírek percről percre

Áldozatok százairól szólnak a hírek Iránban - hírek percről percre

Először az izraeli védelmi miniszter számolt be "megelőző csapásról", majd az amerikai elnök közölte, hogy nagyszabású támadást indítottak. A deklarált célok között szerepel a rezsimváltás is. Cikkünk frissül.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, több országban zúgnak a rakéták, Dubajt bombázza az iráni haderő - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, több országban zúgnak a rakéták, Dubajt bombázza az iráni haderő - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére - Teherán ezt később tagadta. A forradalmi gárda vezetője és a védelmi miniszter viszont szinte biztosan meghalt - erről több forrás is beszámolt. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×