eur:
394.07
usd:
364.97
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Vegyi fegyvereket halmoznak fel a dzsihadisták

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet fegyveresei az iraki Moszulban és környékén ezen a héten is több tucat embert végeztek ki, és állítólag ammóniát és ként halmoznak fel civilek által lakott területeken, feltehetően azért, hogy vegyi fegyverként használják - közölte Genfben az ENSZ emberi jogi szóvivője.

Az IÁ "árulásért és az ellenséggel való együttműködésért", illetve dezertálás vagy betiltott mobiltelefonok használata miatt gyilkolta le nyilvánosan áldozatait.

A Moszultól 30 kilométerre fekvő Hammám el-Alil városban talált, mintegy száz holttestet rejtő tömegsírnál volt az Iszlám Állam egyik kivégzőhelye - mondta Ravina Samdaszani szóvivő, olyan emberek beszámolóira hivatkozva, akik a helyszínen jártak, mások között egy olyan férfiéra, aki magát halottnak tettetve élte túl a tömegmészárlást.

Samdaszani szerint az elhurcolt nőket "szétosztják" a dzsihadisták közt, vagy pedig azt mondják nekik, hogy az Iszlám Állam konvojait kell elkísérniük élő pajzs gyanánt.

Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ emberi jogi főbiztosának pénteken közzétett közleménye szerint az iszlamisták szerdán Moszul óvárosának utcáira kiküldték az általuk a "kalifátus fiainak" nevezett öngyilkos merénylőket, akiknek testére pokolgépeket rögzítettek. A világszervezet attól tart, hogy tizenéveseket vagy kisfiúkat használhatnak a támadásokhoz.

A főbiztos aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy értesülések szerint fiatalokkal gyilkoltatják le az embereket a szélsőségesek. Emlékeztetett: az IÁ szerdán közzétett videójára, amelyen tíz-tizennégy éves gyerekek voltak láthatók, amint terroristák felügyelete mellett agyonlőttek hat férfit, akit azzal vádoltak, hogy az iraki biztonsági erőknek kémkedtek.

Zeid arról is beszámolt közleményében, hogy az iszlamisták kocsikra szerelt hangosbemondókon figyelmeztették városszerte az embereket, hogy aki elhagyja a frontvonalat, azt agyonlövik. November 6-án az IÁ bejelentette, hogy lefejezték hét társukat, miután elhagyták állásaikat a keleti Gogdzsali negyedben. Korábbi értesülések szerint Gogdzsalit november 1-jén szabadította fel az iraki hadsereg.

A főbiztos szerint hétfőn az iraki csapatok egy börtönre bukkantak es-Sura negyedben, ahol több mint 960 embert tartottak fogva, javarészt az ország biztonsági erőinek tagjait. "Egy méterszer félméteres ketrecekben tartották, és nyilvánvaló, hogy kínozták és éheztették őket" - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×