Infostart.hu
eur:
381.8
usd:
327.82
bux:
109235.43
2025. december 5. péntek Vilma

Barack Obama: Nem egy egész vallással állunk háborúban

Nem szabad azt az érzetet kelteni, mintha egy egész vallással állnánk háborúban - mondta Barack Obama kedden egy washingtoni sajtóértekezletén az orlandói lövöldözéssel összefüggésben, ugyanakkor jelezte, hogy nehéz lesz az Iszlám Állam elleni további küzdelem, igaz, e terrorszervezet már meghátrálásra kényszerül.

Az amerikai elnök a pénzügyminisztériumban tartott megbeszélést, amelyen jelen voltak a Nemzetbiztonsági Tanács tagjai, és ott volt az amerikai hírszerzés csúcsvezetője, James Clapper is. A tárgyaláson az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni fellépésről volt szó.

A tanácskozás után, még a pénzügyminisztérium épületében tartotta meg sajtótájékoztatóját, érintve az orlandói tömegmészárlás témáját is. Mint mondta: a harc nehéz lesz az Iszlám Állam ellen, de - mint fogalmazott - már van "megfelelő mértékű" előrehaladás. Úgy vélekedett, a terrorszervezet meghátrálásra kéyszerült, a korábbinál jóval nehezebben képes új tagokat toborozni, egy esztendeje nem volt képes nagy és sikeres akciót végrehajtani Irak és Szíria területén. Mindez Obama szerint a nemzetközi erőfeszítéseknek, köztük a mintegy tizenháromezer légicsapásnak köszönhető. Felsorolta a terrorszervezet veszteségeit is: apadnak pénzügyi forrásai, százhúsz vezetőjét és parancsnokát likvidálták, két és fél év óta most van a legkevesebb tagja, és az Irakban elfoglalt területeinek mintegy felét elveszítette.

Beszélt Donald Trump várható republikánus elnökjelölt kijelentéseiről is. Élesen támadta a várható demokrata elnökjelölt, Hillary Clinton vetélytársának muszlimellenes kijelentéseit. Obama szerint Trump muszlimellenes állásfoglalásai veszélyesek és ellentétesek az amerikai értékrenddel. Hillary Clintonhoz hasonlóan ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy nem szabad egyetlen közösséget sem általánosítva megítélni, leszögezve: "Nem szabad azt az érzetet kelteni, mintha egy egész vallással állnánk háborúban".

Donald Trumpnak a muszlimok beutazási tilalmára vonatkozó megjegyzésére utalva Obama egy sor kérdést fogalmazott meg. "Most majd minden amerikai muszlimot másként kezelünk majd? Mindegyiküket különleges megfigyelésnek vetjük alá? Diszkrimináljuk őket vallásuk miatt? S ezzel a republikánus tisztségviselők vajon egyetértenek?" - kérdezte az elnök, majd leszögezte: mindez nem tükrözi a demokráciáról vallott amerikai elveket.

Az elnök úgy vélte: Trump retorikája miatt az Egyesült Államok kevésbé lesz biztonságban, mert ez csak táplálja a muszlim világban egyesek által vallott nézeteket, miszerint a Nyugat "gyűlöli a muszlimokat", és az Egyesült Államokban és szerte a világban a muszlimok úgy érezhetik, bármit csináljanak is, mindig gyanakvással tekintenek rájuk. "Az amerikai történelemben voltak pillanatok, amikor a félelem motiválta cselekedeteinket, és ezt később meg is bántuk" - mondta Obama elnök. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államokat a szabadságra, köztük a vallás szabadságára is alapozva építették fel, s ha az alapító atyák által megfogalmazott értékrendet semmibe veszik, akkor ezzel tényleg radikalizálhatnak embereket, s nemcsak Amerikában, hanem szerte a világban.

Címlapról ajánljuk

A szuperkomputer nem bízik Lionel Messiben? Este sorsolás!

Pénteken, magyar idő szerint 18 órától rendezik a washingtoni John F. Kennedy Centerben a 2026-os labdarúgó-világbajnokság sorsolását. Az Opta elemző cég elkészítette esélylatolgatását: kiderült, matematikai képletek alapján mely válogatottak számítanak favoritnak. Ennek alapján (is) nagy biztonsággal megállapítható: európai vagy dél-amerikai győztest avatnak majd.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Aukciós rekordok idén: Maurer és Moholy-Nagy az élen

Aukciós rekordok idén: Maurer és Moholy-Nagy az élen

Májusban a Sotheby’s New York aukciósházban értékesítették Moholy-Nagy László Am 3 (1923) című mesterművét, amely forintban számolva minden idők legdrágábban eladott, magyar festő által készített alkotása lett. Az értékesítés a 2025-ös féléves forgalom egyik legfontosabb hajtóerejének bizonyult, és hozzájárult ahhoz, hogy az év első hat hónapjának összforgalma meghaladja az előző két év azonos időszakának eredményeit - írja összesítésében a műtárgy.com.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×