Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Görögország (egyelőre) megmenekült az államcsődtől

A görög parlament nagy többséggel megszavazta hajnalban azokat a megszorító intézkedéseket, amelyeket a nemzetközi hitelezők követelnek Athéntól a harmadik pénzügyi mentőcsomagról szóló tárgyalások megkezdéséért cserébe.

Görögország megmenekült az államcsődtől - legalábbis heteken, hónapokon belül elvileg nem válik fizetésképtelenné Athén, miután a parlament hosszú vita után, hajnali egy körül 229 igen, 64 nem és 6 tartózkodás mellett megszavazta a következő 86 milliárd eurós mentőcsomag feltételéül szabott megszorításokat.

Alekszisz Ciprasz miniszterelnök még a lemondását is meglebegtette arra az esetre, ha pártja, a kormányzó Sziriza képviselői nem állnak mögé, illetve a vitában azt is jelezte, vállalja a politikai felelősséget - amiről egyelőre nem tudni, hogy napokon belüli lemondását jelenti, hiszen pártja éppen a csőd és a hitel helyetti harmadik út ígéretével nyerte meg a választásokat, vagy pedig a kényszerű reformok végigvitelét értette ez alatt.

A szavazáson a kormánypártból 38-an nem támogatták az előterjesztést, köztük a korábbi pénzügyminiszter, a hiteltárgyalásokat sokáig vezető Jánisz Varufakisz is nemmel szavazott, hasonlóan az energiaügyi miniszterhez és a parlament elnökéhez. Miközben a törvényhozók a parlamentben a csomagról vitáztak, az épület előtt tüntetés és heves összecsapások zajlottak a demonstrálók és a rendőrök között.

A parlament előtt, a Szintagma téren hozzávetőleg 12 ezer fős tömeg gyűlt össze, többen Molotov-koktélokat dobáltak, felgyújtottak egy közvetítőkocsit, a hatóság könnygázzal és paprika spray-vel igyekezett rendet tenni. A csetepaté egy óra alatt elcsendesült, a demonstrálók éjszaka elhagyták a parlament környékét. A rendőrség legkevesebb 50 embert vett őrizetbe.

Az athéni kormány hétfőn állapodott meg az európai hitelezőkkel a Görögországnak nyújtandó harmadik pénzügyi mentőcsomag feltételeiről. A megállapodást elvileg több eurózónabeli ország parlamentjének ratifikálnia kell, Franciaországban ez már megtörtént, és hátra van még a helsinki és a berlini ratifikáció - az utóbbi pénteken várható. Az Athénban megszavazott megszorítások hatalmas adóemelésből és kiadáscsökkentésből, nyugdíjreformból állnak.

Hanganyag: Király István Dániel

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Jövőre is telt házas lesz a Forma-1-es Magyar Nagydíj – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. A mogyoródi létesítményben a tavasz első felében ér véget a felújítás záró szakasza. Arról is beszélt, hogy miként valósulhatott meg a külföldi szakértők által is elismert beruházás.

Fenyegetőzik az orosz külügyminiszter

Megsemmisítő választ fog adni Oroszország az ellene irányuló támadásra - figyelmeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a TASZSZ hírügynökségnek adott, vasárnap megjelent évértékelő interjújában.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×