Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Helmut Kohl egészségi állapota továbbra is súlyos

Helmut Kohl egészségi állapota továbbra is súlyos - közölte szerdán a volt német kancellár berlini irodája.

A 85 éves Helmut Kohl május óta szorul kórházi kezelésre, először csípőműtéten esett át. Állapotáról legutóbb június elején tájékoztatott irodája, akkor azt írták, hogy a körülményekhez képest jól van. Az utóbbi napokban viszont állapota romlásáról jelentek meg nem erősített értesülések.

A volt kancellár válaszol a hozzá intézett kérdésekre, ugyanakkor "az első műtét után sajnos további kezelésre volt szükség" - áll a szerdai közleményben.

Helmut Kohl "egészségi állapota súlyos", de továbbra is bíznak felépülésében - tették hozzá a közleményben, amelyet német hírportálok ismertettek.

Kohl a háború utáni Németország történetében a leghosszabb ideig, 1982 és 1998 között volt kancellár, és 25 éven át, 1973-tól 1998-ig vezette pártelnökként a konzervatív CDU pártot. A politikus 2008-ban elesett, agysérülést szenvedett, ennek következtében pedig arca egy része megbénult, és 2012-ben volt egy súlyos szívműtéte is.

Címlapról ajánljuk
Putyin leadta a rendelést: ezt várja Ukrajnától a béketárgyalás előtt

Putyin leadta a rendelést: ezt várja Ukrajnától a béketárgyalás előtt

Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap folytatott telefonbeszélgetése során egyetértettek abban, hogy a harcok végleges leállítása érdekében Kijevnek politikai döntést kell hoznia a Donyec-medencéről - közölte Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója.
Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Oroszország szombat este újabb rakétatámadást indított Kijev és Ukrajna több régiója ellen, amely miatt az ukrán főváros egyes részein megszűnt az áram- és a távhőszolgáltatás. A támadás közvetlenül megelőzte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatását, ahol Donald Trump elnökkel folytat tárgyalásokat a 20 pontos béketerv véglegesítése érdekében. Az egyik legkritikusabb kérdése továbbra is az, hogy mely területeket adnák át Oroszországnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×