Infostart.hu
eur:
364.2
usd:
327.63
bux:
143827.41
2026. október 14. szerda Helén

Jeruzsálemben eltemették a párizsi vérengzés zsidó áldozatait

Jeruzsálemben sokezres tömeg hivatalos állami temetéssel kísérte utolsó útjára a kóser üzlet elleni pénteki párizsi terrormerénylet négy zsidó áldozatát.

Yohan Cohen, Yoav Hattab, Francois-Michel Saada és Phillipe Braham temetését Jichák Jószéf szefárd főrabbi a százötvenedik zsoltár éneklésével kezdte. Később Arje Stern jeruzsálemi főrabbi segítségével a zsidó szertartás szerint megszaggatták a rokonok ruháit, majd az elhunytak hozzátartozói együtt elmondták a hagyományos halotti imát, a kaddist. Slómó Móse Amar volt szefárd főrabbi imája után egy-egy fáklyát gyújtottak a halottak emlékére, s közeli rokonok néhány szóval méltatták őket.

"Nem így akartuk, hogy Izraelbe érkezzetek, nem így akartuk látni, hogy hazatérjetek, hanem életetekben akartunk látni benneteket"- kezdte beszédét Reuven Rivlin államelnök. Hangsúlyozta az áldozatok erős izraeli kapcsolatait, azt, hogy Francois-Michel Saada a zsidó államba készült költözni, s már vásárolt is lakást, Yoav Hattab pedig néhány hete Jeruzsálembe látogatott.

Kiemelte, hogy csakis zsidóságuk miatt ölték meg őket a kóser üzletben, s hogy a távolság ellenére egy családot jelentenek a világ különböző részein élő zsidók, akiknek nem lenne szabad félniük zsidóságuk miatt. "Az Izraelbe vándorlásnak mégsem félelemből, a terrortól való rettegésből kell következnie, hanem az ország iránti szeretetből" - tette hozzá.

"Ismerem fájdalmatokat, a házastársak, testvérek, szülők fájdalmát, amikor a legdrágábbat veszítik el" - mondta Benjámin Netanjahu beszéde kezdetén, s ő is felhívta a figyelmet, hogy zsidóságuk miatt haltak meg az áldozatok. "Nem csak a zsidó nép, hanem az egész emberiség ellenségei ölték meg őket, s itt az ideje, hogy a kulturált népek egyesüljenek és felszámolják ezt az ellenséget"- mondta az izraeli miniszterelnök.

"A világ vezetői kezdik érteni, hogy a szélsőséges iszlám terror valódi veszélyt jelent a világ békéjére nézve - folytatta Netanjahu, s megismételte az utóbbi napokban többször hangoztatott, a francia zsidókat Izraelbe hívő szavait: - A zsidóknak jogukban áll számos országban élni, s joguk van a biztonsághoz, de úgy hiszem, szívük mélyén tudják, hogy csak egy ország a történelmi hazájuk, amely tárt karokkal várja őket. Ez az egész zsidó nép reménye."

Jichák Hercog, a szociáldemokrata Munkapárt és a parlamenti ellenzék vezetője a párizsi merényletet összekapcsolta a jeruzsálemi zsinagóga elleni, néhány héttel ezelőtti merénylettel. Kijelentette, hogy "ha mind egyesülünk, akkor a terror nem győz, mert nem hagyjuk, hogy letérítsen utunkról, meghatározza sorsunkat". Hercog felszólította a világ vezetőit, hogy állítsák meg a rasszizmust és az antiszemitizmust.

Ségolene Royal francia környezetvédelmi, fenntartható fejlődési és energiaipari miniszter Franciaország képviseletében mély részvétét nyilvánította, s közölte, hogy Franciaország osztozik a rokonok gyászában. Kijelentette, hogy Franciaországban nincs helye az antiszemitizmusnak, s mint mondta, ez volt a vasárnap az utcákra vonult több milliós tömeg üzenete is.

Közölte, hogy 2015-ben központi kérdés lesz a rasszizmus és az antiszemitizmus elleni harc, és hangsúlyozta, hogy "minden zsidók elleni csapás egyben Franciaország elleni csapás". Megígérte a zsinagógák, a zsidó iskolák védelmét, majd a francia elnök nevében posztumusz Becsületrendet adományozott a négy áldozatnak, amelyet a temetésen jelen lévő hozzátartozóknak adott át.

A temetés hivatalos része ezzel véget ért, a családtagok utolsó útjukra a sírokhoz kísérték az izraeli zászlóba burkolt áldozatokat, és ott a zsidó vallás szertartásait követve sírjukba helyezték a halottakat.

Címlapról ajánljuk
Turi Attila, az MMA elnöke: az átvilágítás alatt is mi tesszük a dolgunkat

Turi Attila, az MMA elnöke: az átvilágítás alatt is mi tesszük a dolgunkat

A fiatal és középgenerációs művészek támogatását ösztöndíjprogramokkal és hálózatépítéssel is segíti a Magyar Művészeti Akadémia – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a köztestület elnöke. Turi Attila a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia helyzetének rendezését kormányzati feladatnak nevezte, ugyanakkor hangsúlyozta: nem szerencsés, ha a kulturális intézmények között ellentétek alakulnak ki. Hangsúlyozta azt is, hogy az MMA a jövőben is átláthatóan, a kormánnyal együttműködve végzi a munkáját, de nem politikai szempontok alapján dönt, hanem a teljesítményt értékeli.

Varga Mihály jegybankelnök a palamentben: vagyonmentésre irányuló lépéseket tettünk

A Magyar Nemzeti Bank vagyonmentési programjának keretében már több mint 100 milliárd forint elvesztését sikerült megakadályozni – mondta Varga Mihály, a jegybank elnöke az MNB 2025-ös beszámolójának parlamenti vitájában.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×