Infostart.hu
eur:
363.25
usd:
314.84
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Mit szóltak az európai vezetők a skótok döntéséhez?

A brit miniszterelnök után az Európai Bizottság elnöke és a NATO főtitkára is üdvözölte, hogy Skócia Nagy-Britannia része marad.

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke közleményben üdvözölte, hogy a skót nép az Egyesült Királyság egységének megőrzése mellett döntött. "Ez az eredmény kedvező az egységes, nyitott és erősebb Európa számára, amelyért a bizottság is kiáll" - mutat rá közleményében a portugál politikus.

Anders Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára közleményében a brit miniszterelnök kijelentését üdvözölte, vagyis, hogy az Egyesült Királyság a jövőben is egységes marad, hiszen a királyság a NATO egyik alapító tagállama, amely a főtitkár reményei szerint a jövőben is vezető szerepet játszhat majd abban, hogy az észak-atlanti szövetség erős maradjon.

A skót "nem" katonai jelentőségét, az adja, hogy a brit nukleáris csapásmérő erő, a ballisztikus rakétákat hordozó tengeralattjáró-flotta Skóciában állomásozik, az ország északi részének elszakadását követően pedig ki kellett volna vonni onnan.

A Katalónia függetlenségi törekvései miatt érintett spanyol kormányfő, Mariano Rajoy szintén üdvözölte a skót népszavazás eredményét. "A skótok elkerülték a súlyos gazdasági, társadalmi, intézményi és politikai következményeket" - mondta Rajoy a kormány honlapján megjelent videoüzenetében, hozzátéve, hogy Skócia nemcsak saját maga és Nagy-Britannia, hanem Európa többi része szempontjából is a legkedvezőbbet választotta a csütörtöki referendumon. A skót népszavazás kimenetelének hírére erősödött a spanyol részvény- és kötvénypiac is.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×