Infostart.hu
eur:
363.49
usd:
315.34
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Gondot okoznak az otthonülő fiatalok Spanyolországban

Csaknem kétmillió - 15 és 29 év közötti - fiatal nem tanul és nem is dolgozik, szülei nyakán él Spanyolországban - ez derül ki az Európai Gazdasági és Együttműködési Szervezet (OECD ) legújabb felméréséből, amelyet szerdán az El Mundo című spanyol napilap ismertetett.

A felmérés szerint a 34 tagú szervezeten belül Törökország után Spanyolországban legmagasabb az otthonülők aránya, az említett korcsoport tagjainak 25,79 százaléka, azaz 1 millió 957 ezer fiatal nem kezd semmit az életével. Törökországban ez az arány 29,19, Olaszországban 24,62, Chilében 22,33, Mexikóban 22,04, Írországban pedig 21,09 százalék.

Dirk van Damme, a szervezet oktatásért felelős igazgatója úgy véli: ezek a fiatalok nagy gondot jelentenek Spanyolországnak, mivel növelik a munkanélküliek számát. Igaz, sokan közülük nem tehetnek róla, hiába is keresnének munkát - tette hozzá a szakember, aki szerint a romló munkaerő-piaci helyzet általában éppen a tanulás utáni és a munkavállalás előtti időszakban lévő fiatalokat érinti először.

Az igazgató szerint az is nehézséget okoz, hogy sokan alulképzettek, mert nem fejezik be tanulmányaikat. Nagyon magas azoknak az aránya, akik nem végezték el a középiskolát, 25 és 65 év között csupán minden második spanyolnak van érettségije. Ezért van Damme képzéssel orvosolná a helyzetet.

Az OECD szerint a megoldáshoz vezető első lépés a munkakeresés támogatása lenne. A második lépés pedig a megfelelő kereseti aránytalanságok enyhítése lenne (ma az érettségizettek és az érettségivel nem rendelkező fiatalok bére közötti különbség mintegy 20 százalék). Harmadik lépésként pedig a szervezet azt javasolja, hogy a fiatalok számára megfelelő szociális könnyítéseket vezessenek be.

A dél-európai ország kormányzata is érzékeli a problémát. Monserrat Gomendió oktatási államtitkár azonban felhívja a figyelmet arra is, hogy az országos megoldások keresésén túl szemléletváltozásra lenne szükség a családon belül is. Példaként említette a szülői odafigyelést. Mint mondta, a diákok teljesítménye összefügg azzal, hogy a szüleik milyen gyakran kérdeznek rá arra, hogy mi történt az iskolában.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×