Infostart.hu
eur:
363.84
usd:
324.57
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén

Hihetetlen, de igaz: növekedett Észak-Korea gazdasága tavaly

Ritka fejleményről számolt be a dél-koreai központi bank vasárnap: az északi országrész - a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság - hazai összterméke (GDP) tavaly növekedett. Ilyen az utóbbi hat évben másodszor fordult elő.

A dél-koreai megfigyelők becslése szerint a 0,8 százalékos gazdasági növekedést elsősorban a 2010-es, 2,1 százalékos visszaesés után 5,3 százalékkal gyarapodott mezőgazdasági termelés és az építőipar táplálta. Az építőipar kibocsátása 3,9 százalékkal nőtt az egykori alapító államfő, Kim Ir Szen születésének századik évfordulójára indított kampányban. Az észak-koreai fővárosban, Phenjanban több tízezer új lakás épült.

Ezzel együtt a világtól elzárt, atomfegyverkezési programja miatt nemzetközi szankciókkal sújtott Észak-Korea változatlanul a világ egyik legszegényebb országa. Az észak-koreai kormány nem közöl adatokat a gazdaság alakulásáról, a dél-koreai központi bank becslése szerint az évi GDP egy főre jutó értéke 1.200 dollár közelében lehet.

(Összehasonlításul: Magyarországon az egy főre jutó GDP 14.050 dollár volt tavaly folyó áron az IMF nyilvántartása szerint, Dél-Koreában 22.778 dollár, Kínában 5.414 dollár, az Egyesült Államokban 48.387 dollár.)

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×