Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Mario Monti elfogadta a kormányalakítási felkérést Olaszországban

Giorgio Napolitano olasz államfő vasárnap este a közgazdász Mario Monti, volt EU-biztost kérte fel az új olasz kormány megalakítására.

Monti elfogadta a felkérést. Hétfőtől konzultál a pártokkal kormánya összetételéről. Monti úgy fogalmazott, az egyeztetés "gyors, de gondos" lesz. Olaszország kihívás előtt áll, melyet meg kell nyernie - mondta az államelnöki palotában a sajtónak tartott rövid beszédében Monti, aki fő célként az olasz pénzügyi helyzet rendezését említette, a "növekedést társadalmi igazságossággal".

Beszédet mondott Napolitano is, hangoztatva, hogy Monti nemzetközi tekintélynek örvend, és független, a "pártpolitikai közelharctól" távol álló személy.

"Tudom, hogy nem lesz könnyű, de vége a pártkövetelőzések korának, eljött a próba ideje, Olaszországnak vissza kell szerezni a befektetők és az európai intézmények bizalmát" - mondta a köztársasági elnök. Hozzátette, nem a 2008-as választási eredmény felborításáról, s nem a politikai erők demokratikus váltakozásának figyelmen kívül hagyásáról van szó, hanem arról, hogy "a gazdasági válsághelyzet rendkívüli erőfeszítést követel a különböző politikai erők egységével". Napolitano arra emlékeztette az olaszokat, hogy áprilisig 200 milliárd euró értékű, több évre szóló olasz államkötvény jár le, és megújításuk a piac bizalmától függ.

Mario Montit, a Bocconi milánói egyetem 68 éves közgazdász-professzorát Napolitano a parlamenti pártokkal kilenc órán át tartó egyeztetés után fogadta és kérte fel a kormányalakításra. Az elnöki palota előtt várakozó tömeg tapssal köszöntötte az új miniszterelnök-jelöltet, miközben a távozó kormányfő, Silvio Berlusconi hívei ugyanitt előre hozott választásokat követeltek.

A szombaton lemondott Berlusconi vasárnap este videoüzenetben azt hangoztatta, hogy lemondása felelősségteljes gesztus volt, s "szomorú volt látni, hogy füttyszó és rágalmak kísérték". "Azoknak, akik a távozásomat ünnepelték, üzenem, hogy holnaptól kétszeres erőfeszítéssel dolgozom az adó-, igazságügyi és intézményes reformokon" - mondta Berlusconi, aki szerint 1994-es politikai színre lépése megváltoztatta Itália történetét.

Az olasz ellenzék úgy kommentálta Berlusconi nyilatkozatát, hogy Monti kinevezésekor is ő akar lenni a főszereplő.

Az uniós vezetők üdvözlik Monti kijelölését

Üdvözölték vasárnap az európai uniós vezetők azt, hogy az olasz államfő Mario Monti közgazdászt, volt EU-biztost kérte fel az új kormány megalakítására.

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság és Herman Van Rompuy, az Európai Unió elnöke közös közleményében úgy foglalt állást, hogy a megszorító költségvetési csomag elfogadása után Monti felkérése egy újabb bátorító jel, amely az olasz hatóságok eltökéltségét mutatja a válság rendezésére.

Az uniós vezetők leszögezik, hogy az október végi uniós csúcsértekezleten született megállapodásokkal összhangban az Európai Bizottság figyelemmel fogja kísérni a megszorító intézkedések végrehajtását, amelyek a gazdasági növekedést és a foglalkoztatás bővülését célozzák.

Címlapról ajánljuk

Lemondott a fideszes képviselő, izgalmas politikai csata jön Budapest mellett

December 20-án időközi önkormányzati választást tartanak Dunakeszi 7. számú választókerületében, miután a körzetet 13 és fél évig képviselő kormánypárti Benkő Tamás lemondott mandátumáról. Bár a városvezetést stabil Fidesz–KDNP többség alkotja, érdekes lesz, hogy miképpen alakultak az erőviszonyok két és fél év után.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bedőltek a béketárgyalások, új fejezet nyílt a magyar-ukrán kapcsolatokban – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Bedőltek a béketárgyalások, új fejezet nyílt a magyar-ukrán kapcsolatokban – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Az orosz vezérkar pénteken bejelentette, hogy elfoglalták a Donyeck megyei erődvárost, Dobropillját, Vlagyimir Putyin orosz elnök pedig egy, a közös határ mentén létrehozandó biztonsági zónáról beszélt, amelyről a Kijevvel folytatott esetleges béketárgyalásokon sem alkudozna. Moszkva közölte: egyelőre nincs napirenden a tárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Brüsszelben lezajlott Volodimir Zelenszkij és Magyar Péter első kétoldalú találkozója, Kijev új fejezetet emleget az ukrán-magyar kapcsolatokban. Az uniós csúcson a vezetők újabb szankciós csomagot és a 2027-es ukrán finanszírozás rendezését ígérték, Franciaország gyorsítja a fegyverszállításokat, Belgium tíz F-16-ost ad át még idén. Zelenszkij ugyanakkor elismerte: Ukrajna kifogyóban van a Patriot elfogórakétákból. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború szombati legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×