A szegénységről sokszor úgy beszélünk, hogy egyetlen adatot vizsgálunk, pedig a valóság bonyolultabb. A szegénységnek ugyanis számos dimenziója van. Lehet, hogy valakinek a jövedelme másokhoz képest alacsony. Elképzelhető, hogy valaki nem tud váratlan kiadást fedezni, vagy alapvető javakhoz hozzájutni. És az is oka lehet, hogyha a családban alig van rendszeres munkajövedelem. A magyar adatok azért érdekesek, mert 2010 óta ezek közül több területen történt látványos előrelépés.

Emberi sorsok három számba sűrítve

Az uniós statisztikákban a leggyakrabban használt összetett mutató az AROPE, vagyis a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya. Ez három elemből áll.

• Az első a relatív jövedelmi szegénység, ami azt mutatja, kik élnek a mediánjövedelem 60 százalékánál alacsonyabb jövedelemből.
• A második a súlyos anyagi és szociális depriváció, ami a mindennapi élet korlátairól szól, például arról, hogy egy háztartás képes-e alapvető szükségleteket, váratlan kiadásokat vagy a fűtési költségeket finanszírozni.
• A harmadik a nagyon alacsony munkaintenzitás, ami azt jelenti, hogy a munkaképes korú háztartástagok a lehetséges munkaidejüknek csak kis részét töltik foglalkoztatásban.

A KSH és az EU–SILC háttéradatai szerint 2010 és 2024 között Magyarországon az AROPE-mutatóval érintettek száma közel 40 százalékkal, 1 millió 274 ezer fővel csökkent. Ez társadalmi léptékben jelentős változás. Azt jelzi, hogy tömegek kerültek távolabb a tartós nélkülözés és kirekesztődés kockázatától.

A javulás két legerősebb motorja

A legnagyobb javulás a súlyos anyagi deprivációban látható. Ennek aránya 2010-ben még 23,4 százalék volt, 2024-re 8,5 százalékra csökkent. Ez azt jelenti, hogy jóval kevesebb háztartás szembesül olyan alapvető korlátokkal, amelyek a mindennapi életminőséget közvetlenül rontják.

A másik nagy elmozdulás a munka világához kapcsolódik. A nagyon alacsony munkaintenzitású háztartásban élők aránya 12,8 százalékról 4,1 százalékra esett vissza. Magyarán sokkal kevesebben élnek olyan családban, ahol alig van munkajövedelem.

A gyermekszegénység tétje a jövő

Különösen fontos a gyermekek helyzete. A KSH-adatok szerint a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatában élő 18 év alattiak száma 2010 és 2024 között 704 ezerről 376 ezerre csökkent.

Ez nemcsak szociálpolitikai, hanem hosszú távú gazdasági kérdés is. A gyermekkori nélkülözés ugyanis rontja az iskolai teljesítményt, az egészségi kilátásokat és később a munkaerőpiaci esélyeket is. Ha ezen a ponton javulás történik, annak hatása túlmutat egyetlen választási cikluson.

A relatív szegénység makacs mutató

A kép ugyanakkor nem minden mutatóban egyformán látványos. A relatív jövedelmi szegénységi ráta a KSH szerint az elmúlt 15 évben nagyjából 14 százalék körül stabilizálódott. Ez persze nem egy magyar jelenség. Ezen mutató alapvetően a fizetések eloszlásától függ, mely minden országban aszimmetrikus, balra ferde, egyben jobbra elnyúló.

A munkaerőpiaci folyamatok is afelé hatnak, hogy ezen mérőszámon nehéz változtatni. Ha ugyanis a bérek és a jövedelmek széles körben emelkednek, akkor a medián is feljebb kerül. Azaz a relatív mutató akkor sem javul feltétlenül, ha ténylegesen mindenki sokkal többet keres, és akár sokkal jobban is él.

A javulás három pillére

Tekintsük most át, hogy milyen tényezők állhatnak a fenti kedvező folyamatok mögött. Az első és legerősebb csatorna a foglalkoztatás bővülése. Az uniós 2025-ös háttéradatok is azt mutatják, hogy a munkanélküliek körében sokkal magasabb a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázata, mint a foglalkoztatottaknál.

Egy munkahely természetesen nem old meg minden problémát, de rendszeres jövedelmet, kiszámíthatóságot és társadalmi beágyazottságot ad. Ez különösen fontos azokban a háztartásokban, ahol korábban tartósan hiányzott a munkapiaci kapcsolat.

A második tényező a bérek, köztük a minimálbér emelkedése. Ez főként az alsóbb jövedelmi csoportoknál növelhette a nominális jövedelmeket. A reálhatás természetesen mindig inflációfüggő, a 2022–2023-as ársokk megmutatta, hogy a gyors áremelkedés rövid idő alatt képes erodálni a béremelkedés érzékelt eredményét. Mégis, hosszabb távon a foglalkoztatás és a bérek együtt jelentették a szegénységi kockázat csökkenésének egyik legfontosabb motorját.

A családtámogatások és adókedvezmények szintén hozzájárulhattak a gyermekes háztartások nettó jövedelmi pozíciójának javulásához. Ez különösen ott számít, ahol több gyermek él a családban, és a fogyasztási szükségletek nagyobbak.

Ugyanakkor az egyszülős és sokgyermekes háztartások továbbra is sérülékeny csoportok. Náluk egy betegség, munkahelyvesztés, lakbér-emelkedés vagy hitelköltség sokkal gyorsabban vezethet megélhetési feszültséghez.

Az idősebbek esetében a nyugdíjemelések és egyes transzferek mérsékelhették a jövedelmi kockázatokat, bár az egyedül élő idősek továbbra is kitettebbek a rezsi-, élelmiszer- és egészségügyi kiadások változásának.

A rezsicsökkentés és az energiaköltségek mérséklése a háztartási kiadások oldalán tompíthatta az energiaköltség-sokkot, még akkor is, ha ennek célzottsága és hosszú távú fenntarthatósága szakpolitikai viták tárgya.

Európa jobbik felében

Nemzetközi összevetésben Magyarország helyzete kedvezőbb, mint amit a közbeszédben sokan feltételeznek. Az uniós adatok szerint 2025-ben az EU-ban az AROPE-ráta 20,9 százalék volt, ami 92,7 millió embert jelentett. Magyarországon ugyanez az arány 19,5 százalék, vagyis a mutatónk az uniós átlag alatt áll. Azaz a magyar társadalom szegénységi és kirekesztődési kockázata összességében ma alacsonyabb az EU átlagánál.

A régiós kép árnyalt. Csehország 11,5 százalékos, Lengyelország 15,0 százalékos, Szlovénia 15,5 százalékos AROPE-rátája kedvezőbb a magyarnál, vagyis van még tér előttünk a további javulásra. Ugyanakkor Magyarország jobban áll, mint Románia (27,4 százalék), Bulgária (29,0 százalék), illetve Görögország (27,5 százalék). A régióban tehát erős középmezőny vagyunk.

Szép eredmények, további feladatok

A szegénységi mutatók javulása valódi társadalmi eredmény. A legnagyobb változás ott látszik, ahol a mindennapi élet szempontjából a legközvetlenebb. Kevesebben élnek súlyos anyagi korlátok között, és sokkal kevesebben olyan háztartásban, ahol alig van munkajövedelem.

Természetesen azt nem lehet mondani, hogy a szegénység problémája megoldódott. A relatív jövedelmi különbségek, a lakhatási költségek, az inflációs sokkok és a sérülékeny családtípusok helyzete továbbra is óvatosságra int.

A tanulság inkább az, hogy a szegénység elleni küzdelemben nincs egyetlen varázseszköz. A munka, a jövedelmi biztonság, a családok támogatása és a célzott társadalompolitika együtt számít. Egy társadalom akkor lép előre igazán, ha nemcsak többen dolgoznak, hanem a munkából, transzferekből és közszolgáltatásokból olyan biztonság épül, amely a legnehezebb helyzetben élőknek is kapaszkodót ad.

A szerző Sebestyén Géza, a BCE egyetemi docense, az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője