Infostart.hu
eur:
362.9
usd:
313.74
bux:
150367.11
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Empty money in wallet and unemployment concept.
Nyitókép: Thanakhorn khaekram/Getty Images

Korányi G. Tamás: ezért nem fizet osztalékot az MBH

Véget ért a tőzsdei cégek közgyűlési szezonja.

A Magyar Nemzeti Bank levelének nyomán mégsem fizet osztalékot az MBH. Az eredeti tervek alapján 124 forintos osztalékot fizettek volna, a döntés meglepte a részvényeseket – ismertette Korányi G. Tamás tőzsdei szakértő az InfoRádióban.

Emlékeztetett, hogy a Magyar Bankholding közgyűlése előtt közzétett határozati javaslat szövege szerint már az is megvolt, hogy május melyik napján fizetik az osztalékot. Ezzel szemben a munkavállalói résztulajdonosi programtól, „tehát magától a cégtől” érkezett a javaslat, hogy ne fizessenek osztalékot. Az igazgatóság, illetve a felügyelőbizottság ezt gyorsan el is fogadta.

A 30 milliárdnyi osztalékot pedig azért nem fizették ki, mert az MNB az április 27-i hét végén levelet írt az MBH-nak, amelyben ezt javasolta. Mint a tőzsdei szakértő fogalmazott, ez meglepte a részvényeseket.

Hozzátette, mindeközben a Graphisoftnál kétféle osztalékjavaslat is volt. Eleve tavaly „szokás szerint” jó eredményt értek el, habár nem kiugróan jót. Ugyanakkor eladtak nagy, 10 millió eurós nyereséggel egy telekrészt, amelyre ők már nem építenek irodákat, hiszen „van elég helyük”. Nagy kérdés volt viszont, hogy az év végén lejáró hiteleket visszafizetik-e, vagy pedig hosszabbítanak, hogy tudjanak osztalékot fizetni. Komoly vita után a részvényesek leszavazták Bojár Gábor alapító fő tulajdonost, végül tehát 84 cent helyett 1 euró 83 cent osztalékot fizetnek. Az ingatlanpapírnak ezzel az egy euróval fel is ment a tőzsdei árfolyama – jegyezte meg Korányi G. Tamás.

A Mol osztalékfizetésének elhalasztása kapcsán leszögezte: szokásos procedúra, hogy az igazgatóság határozza meg annak napját, és hogy a határozatban a pontos dátum nem szerepel. Az viszont nem szokásos, hogy a május-júniusi időpontról a harmadik negyedévre halasztják ezt.

Emlékeztetett, hogy az új kormány által megszüntetendő közalapítványok tulajdonrésze a Molban 30 százalék, a Richterben pedig 25 százalék. A Richternél mindeközben megszavazták a 656 forintos osztalékot, bár ez a 60 százalékosnál is nagyobb külföldi tulajdon miatt nem volt kérdéses – fogalmazott Korányi G. Tamás. Az igazgatóság a következő napon viszont bejelentette, hogy a három érintett közalapítvánnyal megállapodott: csak szeptember 11-én kapják meg az osztalékukat. Ez csaknem félmilliárd forintos kamatmegtakarítást jelent, tehát plusz kamatnyereséget a Richternek, amely a többi részvényesnek jó. „Majd kiderül”, mi lesz a három közalapítvánnyal, de a többi részvényes május végén meg fogja kapni az osztalékát – hangsúlyozta a tőzsdei szakértő.

A cikk alapjául szolgáló interjút Kocsonya Zoltán készítette.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült
frissülő cikk

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartja a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Pakson van. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni. Elveszi a kormány az MKIF-től az egyik autópálya-szakasz üzemeltetését.

„Isten kezében vagyunk” – magyar idegenvezető a horvátországi erdőtűz közvetlen közeléből

Az ország történetének legsúlyosabb erdőtüze pusztít Horvátországban. A térségből ezer helyi lakost és turistát menekítettek ki, köztük 58 magyart, 36 ember megsérült, heten életveszélyes állapotban vannak. 45 magyart egy sportcsarnokban helyeztek el. Drámai helyszíni beszámoló.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×