Infostart.hu
eur:
363.83
usd:
326.56
bux:
143091.77
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Getty Images

Elemző az amerikai–kínai vámháborúról: ha nem lesz megállapodás, ellehetetlenülhet a kereskedelem

Nem valószínű, hogy középtávon is érvényben maradnának a kínai termékekre kivetett nagy értékű vámok, mert az kereskedelmi embargóval érne fel – mondta az InfoRádióban Horváth Sebestyén. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője szerint ha nem vonják vissza a nagy tarifákat, egy Kínában gyártott mobiltelefon ára akár a duplájára is emelkedhet.

Az Egyesült Államok az elmúlt napokban több körben, egészen 145 százalékig emelte a Kínára kivetett importvámokat, az ázsiai nagyhatalom pedig 125 százalékos ellenvámot vezetett be. Míg az USA a büntetővámok alkalmazását számos kereskedelmi partnerével szemben kilencven napra felfüggesztette, Kína esetében nem hozott ilyen intézkedést. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője arra számít, hogy végül lesz valamilyen megállapodás Kína és az Egyesült Államok között, a jelenlegi vámok ugyanis ellehetetlenítik a kereskedelmet a két ország között.

Horváth Sebestyén az InfoRádióban elmondta: múlt hét végén az amerikai kormányzat már mentesítette is a tarifák alól a kínai számítástechnikai és elektronikai termékek széles körét, ugyanis a tarifákkal az amerikai technológiai szektor járna a legrosszabbul. Kiemelte, hogy például az Egyesült Államokban értékesített elektronikai berendezések, okostelefonok, nyomtatók, tévék vagy napelemek 80-90 százalékát Kínában gyártják. Úgy véli,

ha a vámok érvényben maradnának, egy mobiltelefon ára akár a duplájára is emelkedhet.

Az elemző hozzátette: ugyan a legnagyobb okostelefon-gyártó cég, az Apple amerikai tulajdonú, a legtöbb gyára viszont Kínában van. Legfőbb konkurense egy dél-koreai vállalat, amely a kínai importtermékekre kivetett vámok következtében jelentős versenyelőnyre tett szert amerikai riválisával szemben. Egyes híresztelések szerint emiatt az Apple vezérigazgatója hatást gyakorolt az amerikai elnökre, hogy például az okostelefonokat mentesítse a vámtarifák alól.

Horváth Sebestyén hangsúlyozta: a vámok hatására Kína és az Egyesült Államok között egy idő után olyan nagymértékben megdrágulna a kereskedelem, ami kereskedelmi embargóval érne fel. Nem tartja valószínűnek, hogy középtávon is érvényben maradnának a kínai termékekre kivetett nagy értékű vámok.

„Most mindkét fél erőhelyzetbe akar kerülni. Azért kardoskodnak, hogy ha majd valamikor tárgyalások kezdődnek, akkor egyenlő felekként tudjanak egymással egyeztetni, és akkor talán valamilyen kereskedelmi megállapodás születhet” – magyarázta a szakértő.

Howard Lutnick amerikai kereskedelmi miniszter vasárnap azt mondta, hogy a számítástechnikai és elektronikai termékek mentesítése az amerikai vámok alól csak átmeneti, külön vámok vonatkoznak majd rájuk. Amellett érvelt, hogy például a félvezetőket vagy a chipeket Amerikában kellene gyártani, mert szerinte az ország nem függhet annyira Délkelet-Ázsiától, mint jelenleg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×