Infostart.hu
eur:
363.16
usd:
323.05
bux:
144923.23
2026. október 16. péntek Gál
Gold coin Stack On the table save money Taking care of money
Nyitókép: ArtRachen01/Getty Images

Korányi G. Tamás az osztalékfizetésekről: a legtöbb részvényes dörzsölheti a tenyerét

A tőzsdei cégek közgyűlési meghívói után most sorra érkeznek a közgyűlési előterjesztések, jelezve egyúttal az osztalékfizetéseket. Korányi G. Tamás tőzsdei szakértőt kérdeztük.

A CIG Pannónia április 18-án tartja éves rendes közgyűlését, az ennek kapcsán – csütörtök reggel – megjelent előterjesztésekből kiderül, hogy a tavalyi évre a társaság 33 forint osztalékot javasol a részvényeseknek, ami 8,8 százalékos osztalékhozamnak felel meg a szerdai záróárfolyam alapján, és amivel lényegében a legjobb osztalékhozamú papír most. Mindez a tavalyi és tavalyelőtti 18 forint után kellemes meglepetés a részvényeseknek – fogalmazott az InfoRádió Üzleti reggeli című műsorában Korányi G. Tamás.

A biztosító konszolidált nyeresége valamivel kevesebb mint hárommilliárd forint. Bár ez is egy óriási növekedés az előző évihez képest, a biztosítói különadó és egy új szabályozásra való áttérés miatt – ami ugyan az eredményt nem növelte, csak a tőkét, viszont azután adózniuk kellett – bőven négymilliárd fölött is lehetett volna a pénzintézet nyeresége – jegyezte meg a tőzsdei szakértő. Az osztalékkifizetések összege – a társaság adózott eredménye és a részbeni eredménytartalék figyelembe vétele alapján – a tervek szerint 3 116 132 580 forint lesz, ha azt a közgyűlés jóváhagyja. A határozottan pozitív hírre a Pannónia ára 5 forinttal megugrott csütörtökön.

A Richter hétfőn tette közzé az igazgatóság javaslatát a 2023-as év után fizetendő osztalékra, ami az anyavállalat részvényeseire jutó, értékvesztéssel korrigált adózott eredmény 46 százaléka, vagyis részvényenként 423 forint, és a konszolidált adózott eredmény arányában 49,1 százalékos effektív kifizetési arányt jelent, ami nem okozott nagy meglepetést Korányi G. Tamás szerint. Ez a jelenlegi árfolyammal számolva 4,5 százalékos osztalékhozamot jelent. (Tavaly részvényenként 391 forintos osztalékot fizetett a Richter.) A tőzsdei szakértő megjegyezte: a Richtert amúgy nem az osztalékért, hanem a növekedési lehetőségekért szokták vásárolni, illetve mert egy stabil, biztos papír.

A Graphisoftnál már korábban ismert volt, hogy az eredmény bőven meghaladta a menedzsment decemberi előzetes várakozásait, és hogy a tavalyi 54 cent után idén 70 centet fog részvényenként fizetni. Miután a papír árfolyama 9 euró körül van, ez is majdnem 8 százalékos hozam – mondta a tőzsdei szakértő.

Az Magyar Telekomnál ugyancsak kellemes az osztalék, részvényenként 44,7 forintnak felel meg, plusz még visszavásárlásra is el fog költeni 24 milliárd forintot a cég, ami várhatóan stabilizálni fogja az árfolyamot. „Itt azért azt látni kell, hogy tavaly tavasz óta duplázódott az árfolyam, tehát az osztalékhozam azért nem olyan attraktív, mert az árfolyam már felemelkedett” – magyarázta Korányi G. Tamás.

Viszont a Rába, amely szerdán tette közzé az előterjesztését, némi csalódást okozott, mert hiába van 1,2 milliárdos eredménye, ami el is marad az előző évitől, de legalább pozitív, osztalékot ismét nem fizet a győri futóműgyártó, miután az utolsó negyedéve kicsit rosszabbul sikerült – a személyi és az energiaköltségi nőttek, hiába csökkentek az acélárak, az a vevőknél realizálódott, úgyhogy itt nem boldogok a részvényesek – fogalmazott a szakértő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok Szakszervezete a munkabeszüntetés feltételeinek újraszabályozását várja az ítélet nyomán. Totyik Tamás elnök szerint a sztrájk idején biztosítandó szolgáltatásokról a munkáltatóknak és az érdekképviseleteknek kellene megállapodniuk.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

A Reuters hírügynökség amerikai és nyugati forrásokból úgy értesült, hogy a Fehér Házból érkezett az utasítás az Ukrajna által harctéri kommunikációra és drónműveletekre használt SpaceX Starshield műholdas rendszer korlátozására. A Newsmaxnak adott tegnapi interjújában Donald Trump amerikai elnök bírálta Volodimir Zelenszkijt, mondván, az ukrán elnök "nem olyan fickó, akivel [az Egyesült Államoknak] jó együttműködnie". Trump szerint Zelenszkij ugyan azt mondja, hogy le akarja zárni a háborút, ez nem igaz. "Nem vagyok Zelenszkij nagy rajongója" - tette hozzá. Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap kijelentette, hogy Oroszország válaszolni fog az energetikai infrastruktúráját ért ukrán támadásokra, és nem hagyja azokat megtorlás nélkül. "Nem kellett volna belekezdeni. Mielőtt megtették volna ezt a lépést, alaposan át kellett volna gondolniuk a következményeket" - vélekedett Putyin. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×