eur:
394.4
usd:
371.68
bux:
67407.86
2024. április 16. kedd Csongor
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) hivatalában fogadja Vang Ji államtanácsost, a Kínai Kommunista Párt Központi Külügyi Bizottságának igazgatóját (b) 2023. február 20-án.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Szijjártó Péter: Magyarország sokat profitál a Kínával folytatott stratégiai együttműködésből

A külügyminiszter szerint átfogó, stratégiai együttműködés jött létre Magyarország és Kína között az utóbbi években.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter erről akkor beszélt, amikor találkozott a Budapesten tárgyaló kínai kollégájával, Vang Ji-vel.

Szűk körű egyeztetésük első perceiben a tárcavezető arról számolt be, hogy immár 15. alkalommal találkozik a kelet-ázsiai ország külügyminiszterével, akit a barátjának nevezett, és szavai szerint ez is jelentősen hozzájárulhatott a stratégiai, átfogó együttműködés létrejöttéhez.

"Amikor az elmúlt években válságokkal szembesültünk, akkor Magyarország mindig erősebben jött ki ezekből, mint ahogyan belekerült, de ebben abszolút nélkülözhetetlen szerepe volt a magyar-kínai együttműködésnek" - szögezte le.

Példaként a koronavírus-járványt említette, és rámutatott, hogy

amikor Európa egésze oltásokra várt, akkor hazánk Kínából tudott vásárolni orvosi eszközöket és vakcinákat, amelyekkel emberek százezreinek az életét mentették meg.

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy a jelenlegi gazdasági krízis idején "Magyarország minden nehézség ellenére is növekedési pályán tudta tartani a bruttó hazai termékét (GDP)".

Mint mondta, ez amiatt is sikerülhet, hogy Magyarország éllovas szerepet tölt be az európai gazdaság átalakulása szempontjából vezető iparágban, az átalakulóban lévő autóiparban.

"Ez nagymértékben köszönhető annak, hogy a kínai vállalatok egyre nagyobb mértékben ruháznak be Magyarországon, és a magyar gazdaság valaha volt legnagyobb beruházását is tavaly, a világgazdaság fekete évében jelenthettük be, ami egy kínai beruházás, ezért is jár a köszönet" - jelentette ki.

Vang Ji kiemelte, hogy bár Kína és Magyarország messze van egymástól földrajzilag, a kapcsolat nagyon jól fejlődik.

Hozzátette, kölcsönös tisztelet és bizalom van a felek között, kölcsönösen támogatják egymást a nehézségek megoldásában, és rendkívül jó a vezetők kapcsolata is, ami nagyban hozzájárul a kötelékek erősítéséhez.

Leszögezte: Peking nagyra értékeli, hogy a magyar kormány "Kína-barát politikát" folytat, bizonyos ügyekben támogatást nyújtva a nemzetközi fórumokon. Aláhúzta, hogy Kína is kész segítséget nyújtani Magyarország szuverenitásának, biztonságának és fejlődésének érdekében.

Háború és béke és tűzszünet

Magyarország és Kína is a béke pártján áll Ukrajnában, és a két ország kész együttműködni a világ többi békeszerető államával a konfliktus diplomáciai rendezése érdekében - erősítette meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Vang Ji államtanácsos, a Kínai Kommunista Párt központi külügyi bizottságának igazgatója hétfőn Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a felek plenáris tárgyalásán Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a közvetlen szomszédságban tomboló, súlyos áldozatokat, köztük magyar emberek halálát is követelő háború rendkívül negatív hatással van Magyarországra.

"Mi, magyarok, azt gondoljuk, hogy ennek a szenvedésnek, az emberéletek kioltásának minél előbb véget kellene vetni" - szögezte le.

Teljesen világos, hogy az emberi életeket csakis azonnali tűzszünettel és a béketárgyalások nyomán létrejövő békével lehet megmenteni, ezért Magyarország elkötelezetten áll a béke oldalán - közölte.

"Örülünk annak, hogy Kína is a béke oldalán áll, hogy Kína is a békés megoldást szorgalmazza. Minden egyes nap, ami háborúval telik a szomszédban, sok bajt hoz Magyarországra, Közép-Európára, az egész kontinensre, az egész világra" - tette hozzá.

A tárcavezető felszólította a nemzetközi közösséget, hogy koncentráljon a béketeremtésre, és kerüljön el minden olyan felelőtlen lépést, amely a háború meghosszabbításához vagy eszkalációjához vezethet, ez ugyanis súlyosan ellentétes lenne a magyar nemzeti érdekekkel.

"Ezért szeretném még egyszer aláhúzni, hogy üdvözöljük azt a kínai álláspontot, amely szintén a béke minél előbbi megteremtésére vonatkozik" - fogalmazott.

Vang Ji is a béke fontosságáról beszélt felszólalásában, és rámutatott, hogy jelenleg a világ tele van zűrzavarral és nyugtalansággal, háborúk zajlanak egyes térségekben.

"A világ felé kijelentjük, hogy

Kína és Magyarország szívesen dolgozik együtt más békeszerető országokkal, hogy mihamarabb véget érjen a mostani háborús helyzet"

- mondta a kínai diplomácia vezetője.

Béketárgyalásokat és diplomáciai rendezést sürgetett a szemben álló felek között, így megteremtve egy mindenki számára elfogadható, fenntartható megoldást.

Az államtanácsos üdvözölte, hogy több kérdésben egyetértés van a magyar és a kínai kormány között, s aláhúzta, hogy szeretnék tovább erősíteni az együttműködést Magyarországgal és az Európai Unióval is az életszínvonal növelése érdekében.

Méltatta ezután Magyarországot a kínai Egy övezet, egy út kezdeményezés keretében folytatott aktív részvétele miatt is, hazánk pozitív hozzájárulását emlegetve, és kitérve a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítására.

"Kína tovább folytatja baráti együttműködését Magyarországgal, támogatjuk Magyarországot abban, hogy megtalálja a saját adottságainak megfelelő fejlődés útját" - jelentette ki.

Szijjártó Péter: újabb kínai beruházások jönnek

Jelenleg is tárgyalások zajlanak négy kínai nagyvállalattal, amelyek eredményeként nyolc-tízmilliárd euró értékben újabb beruházások érkezhetnek Magyarországra - tudatta a miniszter.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető azt közölte, miután immár

tizenötödik alkalommal találkozott Vang Ji államtanácsossal,

a Kínai Kommunista Párt központi külügyi bizottságának igazgatójával, hogy hazánk sokat profitál az együttműködésből, ez nélkülözhetetlen volt ahhoz is, hogy Magyarország minden krízisből megerősödve kerüljön ki.

"Nyolc és fél éve dolgozunk azon, hogy a kapcsolatrendszer Magyarország és a Kínai Népköztársaság között valóban stratégiai, valóban átfogó és valóban partnerség legyen" - fogalmazott.

Részben ezen együttműködésnek volt köszönhető, hogy Magyarország az európai átlagnál korábban meg tudta kezdeni az oltási kampányt a koronavírus-járvány alatt. Most pedig, amikor a világ háborús válságban van, szintén stratégiainak bizonyul a két ország kapcsolata - mutatott rá.

Kiemelte, hogy környezetvédelmi okok miatt Európában politikai döntés született a közlekedési szektor kizöldítéséről, amihez elektromos autókra és akkumulátorokra van szükség, márpedig utóbbi területen messze a keleti cégek a piacvezetők, azon belül is a kínaiak.

Szijjártó Péter sikeresnek nevezte azokat a tárgyalásokat, amelyek nyomán az elmúlt években olyan kínai beruházásokról jöttek létre megállapodások, amelyek a legmodernebb és legkörnyezetkímélőbb technológiákat hozták el Magyarországra, munkahelyek ezreit teremtve.

"Ne feledjük, hogy

a világgazdaság legsötétebb évében tudtuk bejelenteni a magyar gazdaságtörténet legnagyobb beruházását.

És most is zajlik négy nagy kínai vállalattal olyan tárgyalássorozat, amelyek lezárultával nyolc-tízmilliárd eurónyi újabb beruházás érkezhet Magyarországra" - tájékoztatott.

Ennek kapcsán üdvözölte, hogy Peking támogatja a beruházások felpörgetését, ahogyan a kétoldalú kereskedelmi forgalom bővítését is, amelynek értéke tavaly már elérte a 12 milliárd dollárt.

Ráadásul - mint hangsúlyozta - a mezőgazdasági együttműködés is fejlődik, aminek eredményeként a közép-európai térségből Magyarország rendelkezik a legtöbb élelmiszeripari áru importengedélyével a kelet-ázsiai országban.

A miniszter kulcskérdésnek nevezte, hogy a kínai turisták hova térnek vissza elsőként a járvány okozta lezárások után, s emlékeztetett, hogy a hatóságok eddig mindössze két európai ország vonatkozásában adták meg a kínai utazásszervező vállalatoknak az engedélyt a csoportos utak szervezésére. Ezek egyike Magyarország, egyetlen európai uniós államként, így immár

öt légijárat üzemel Kína és Magyarország között hetente.

Végül pedig leszögezte: az ukrajnai háború rendkívül negatív hatással van Magyarországra és Európára is, a kormány ezért abban érdekelt, hogy mielőbb véget érjen a fegyveres konfliktus.

"Jó hír, hogy a kínaiak készek fellépni a béketeremtés érdekében, és együtt tudunk működni a nagy nemzetközi szervezetekben annak érdekében, hogy Ukrajnában minél előbb béke legyen, mert minél előbb béke lesz, annál több emberéletet tudunk megmenteni" - mondta.

Címlapról ajánljuk
Folytatódik az osztrák–orosz kémháború: kölcsönös kiutasítások és vádaskodások

Folytatódik az osztrák–orosz kémháború: kölcsönös kiutasítások és vádaskodások

Márciusban Ausztria utasított ki két orosz diplomatát, Oroszország ezt nem sokáig hagyta válasz nélkül. Ezúttal egy osztrák diplomatát nyilvánítottak nemkívánatos személynek. Közben Bécsben tovább folyik a vizsgálat a korábbi osztrák alkotmányvédelmi hivatal egy volt munkatársa ellen, akit azzal vádolnak, hogy titkos adatokat továbbított az Orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Csúnya a lett a nap vége az amerikai tőzsdéken

Csúnya a lett a nap vége az amerikai tőzsdéken

A fokozódó geopolitikai feszültségek nyomást gyakoroltak ma reggel az ázsiai tőzsdékre, az irányadó európai indexek azonban emelkedésekkel nyitottak, és napközben is kitartottak a pluszok. Az energiaszektor gyengélkedik ma az olajár esésével együtt, míg az ipari vállalatok részvényei felülteljesítők. A magyar piac követte napközben az európai tőzsdéket, kisebb pluszban áll egész nap a BUX, a blue chipek közül csak a Richter esett ma. A tengerentúlon ehhez képest jelentős hangulatromlást láttunk annak ellenére, hogy a kereskedés első részében még emelkedésben voltak a tőzsdék. Hasonló témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×