eur:
393.88
usd:
365.19
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke felszólal a jegybank 2019. évi üzleti jelentéséről és beszámolójáról tartott vitában az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. december 16-án.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Kamatemelés - Mégsem lassít a jegybank, további szigor jön

Visszavett az alapkamat emelési üteméből a Magyar Nemzeti Bank a monetáris tanács keddi ülésén, de aztán kiderült, hogy az irányadó kamat emelésében nem lesz változás. Szó volt a kamatdöntést követő háttérbeszélgetésen, hogy meddig emelkedhetnek még a kamatszintek, milyen infláció várható májusban és milyen lépéseket sürget a jegybank a kormányzatnál a jövőre nézve.

A januári és februári 50-50, majd a márciusi és áprilisi 100-100 bázispontos emelés után ismét 50 bázisponttal emelte "csak" a jegybanki alapkamatot a Monetáris Tanács. Valamilyen lassításra számítani lehetett, elmúlt hetekben többször utalt már erre az MNB, sőt az is felvetődött, hogy megfelezik a kamatemelési sebességet.

A kamatdöntés utáni immár szokásos háttérbeszélgetésen Virág Barnabás alelnök vázolta a Magyar Nemzeti Bank által számbavett gazdasági folyamatokat és a várható jövőt is.

Makrogazdasági helyzetkép

Az alelnök emlékeztetett: áprilisban a szokásosnál lényegesen nagyobb drágulás történt, főleg az élelmiszerek árai miatt.

Várhatóan

májusban az inflációs ráta rovább emelkedik, 10,5 százalék is lehet

A magyar gazdaság növekedési képessége erős, 2022-ben is az élmezőnyben lehet e téren Európában, de az orosz-ukrán háború miatt a szokásosnál nagyobbak a kockázatok.

Monetáris politika

Az inflációs cél fenntartható elérése érdekében

  • tovább kell emelni az alapkamatot, a következő hónapokban is 50 bázispontos léptékkel.
  • Az irányadó egyhetes kamat emelése a korábbi (30 bázispontos) ütemben folytatódik.

Az infláció letöréséhez a szigorú monetáris kondíciók hosszabb ideig történő fenntartása indokolt a jegybank szerint,

a második félévben, de a korábban vártnál később fog "találkozni" a két kamatszint.

Ez a pont ráadásul nem biztos, hogy a kamatemelési ciklus csúcsát fogja jelenteni, vagyis akár együtt is tovább emelkedhetnek majd.

Forrás: YouTube/Magyar Nemzeti Bank
Forrás: YouTube/Magyar Nemzeti Bank

Az újonnan kezdődő szakaszban a kulcs, hogy az inflációs cél fenntartható elérését biztosító optimális kamatszintet beállítsa a jegybank, de

ettől a szinttől még távol vagyunk

- közölte az MNB alelnöke.

Az egyhetes betéti kamat júniusban eléri már a 7 százalékos szintet, ehhez az alapkamat fokozatosan zárkózik fel a következő hónapokban.

A jegybank előretekintő üzenete nem változott: készek rugalmasan reagálni és addig folytatni a kamatemelést, amíg az szükséges (amíg az inflációs kilátások a jegybanki célon stabilizálódnak).

Nem tervezik, hogy nyáron "megálljanak" a kamatemeléssel, nem lényeges magyar szempontból, hogy egyes régiós országok jegybankjai felvetették ennek lehetőségét.

További kilátások

A második negyedévben is marad a gyors gazdasági növekedés, ami arra utal, hogy a gazdaság növekedési képessége változatlanul erős - értékelt Virág Barnabás.

A termelői árak a feldolgozóiparban és az élelmiszer-, ital és dohánytermékek szektorában a következő időszakban is jelentősen emelkedni fognak.

Az infláció mértékének felét-kétharmadát továbbra is az élelmiszerárak emelkedése fogja adni.

Az infláció elleni küzdelmet rövid távon nem lehet megnyerni, az infláció letörése rövid távon nem következhet be, ez hosszú távú küzdelem - mutatott rá a jegybank (a prezentáció során többször is).

Az elmúlt hónapokban több nyersanyag ára is csökkent, de a termelési költségek összességében még mindig emelkednek.

Forrás: YouTube/Magyar Nemzeti Bank
Forrás: YouTube/Magyar Nemzeti Bank

A kormány által múlt héten bejelentett költségvetési csomaggal kapcsolatban Virág Barnabás közölte: fontos üzenet volt, hogy 2022-re és 2023-ra is elkötelezett a kormány a költségvetési egyensúly fenntartásában - az MNB az elmúlt negyedévekben többször hangsúlyozta ennek szükségességét.

Kiadásoldali lépésekkel könnyebb lesz az infláció elleni harc is - szögezte le az alelnök, utalva a kormány által bejelentett megszorító intézkedésekre.

Hangsúlyozta, hogy egy versenyképességi "lábat" is fel kell építenie a kormánynak e két év alatt, hogy a gazdasági növekedés és a versenyképesség a következő években is fennmaradhasson.

Kétszámjegyű áremelkedés és infláció? Ár-bér spirál?

A következő hónapokban kiemelten figyeli az MNB a munkabérek emelkedésének folyamatát. Az ár-bér spirál megfogalmazást nem kedveli Virág Barnabás, mert az a 70-es évek folyamataihoz kapcsolódik, de most más a helyzet.

Jelenleg a gyors bérnövekedés a képzett munkaerőért való harc kapcsolódik össze egy döntően kínálati oldali inflációval. Emiatt a szigorítást folytatni kell és fel kell készülni arra, hogy nincs gyors győzelem - emelte ki. A másik szükséges lépés ilyenkor, hogy

a termelékenységet növelni kell, ez a következő évek kulcsa.

Ha van termelékenységnövekedés, akkor könnyebben ki lehet fizetni a növekvő béreket és akkor az árak sem emelkednek olyan gyorsan.

Előretekintés - 4 kiemelt tényezőt figyel a jegybank

Két külső:

A nagy jegybankok miként reagálnak a megváltozott inflációs közegre. Elkezdődött egy általános monetáris váltás a világban, ez minden feltörekvő országra hatással lesz, ránk is.

Kockázati környezet (háború, infláció).

Két belső:

EU-val fennálló kérdések rendezése.

Egyensúlyok helyreállítását célzó kormányzati döntések (múlt héten bejelentett adóemelések).

Mi kell a forint erősödéséhez?

E kérdésre Virág Barnabás úgy válaszolt, hogy az árfolyamokat és az árakat a mostani "rendkívüli időszakban" az is befolyásolja, hogy ki mennyire fél a háborútól. Minél közelebb van egy ország a háborúhoz, annál nagyobb a gazdaság működőképességét érintő félelem. Erre csupán monetáris politikával nem lehet hatni, de ezzel együtt az MNB részéről higgadtságra, kitartásra, fegyelmezettségre van szükség és egy,

a konzervatívabbnál is konzervatívabb monetáris politikára.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×