Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor
Flirt motorvonat közlekedik az elbontásra kerülő déli összekötő vasúti hídon 2020. április 3-án. Megkezdődtek a híd felújításának és bővítésének munkálatai.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Meggondolta magát a MÁV-Start a hibrid motorvonatokat illetően

A társaság visszavonta az ötven darab kettős üzemű motorvonat beszerzésére kiírt pályázatát. Az indoklás szerint felgyorsul a fővonalak villamosítása, ezért nem lesz szükség a hibrid vonatok használatára.

Eredménytelennek nyilvánította a MÁV-Start az ötven darab kettős üzemű motorvonat beszerzésére kiírt pályázatát – olvasható az elektronikus közbeszerzési rendszer (EKR) honlapján. A kormány a környezetbarát kötöttpályás közlekedés fejlesztése érdekében a vasútvonalak teljes villamosítása iránt köteleződött el és tett intézkedéseket, amely a folyamatban lévő járműbeszerzés felülvizsgálatát és újratervezését követeli meg.

A Magyar Nemzet felidézi, hogy éppen egy éve, tavaly májusban írt ki húsz kétszáz és harminc 150 ülőhelyes új, zéró emissziós hibrid – 25 kV egyenáramú felsővezetékes, valamint akkumulátoros üzemű – villamos motorvonat beszerzésére európai uniós közbeszerzési eljárást a MÁV-Start. Az ötven járművet fokozatos ütemezéssel tervezték üzembe állítani.

A lap hozzáteszi, kétségtelen, hogy felgyorsult a villamosítás, azonban piaci információk szerint a pályázat visszavonásának a hátterében az is meghúzódhat, hogy az akkumulátoros technológia még nem kiforrott. Emellett az üzemeltetésükről kevés tapasztalat áll rendelkezésre Európában, és nincs sok gyártó, amelynek járművei a napi forgalomban közlekednek. Mindez, valamint a szerelvények magas ára is közrejátszhatott abban, hogy a pályázat kiírója eredménytelennek nyilvánította az eljárást.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Újabb háborúellenes gyűlést tartottak a Digitális Polgári Körök, ezen a szombaton Szombathelyen. Az esemény fő szónoka Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Szombathelyet rommá lőtték a második világháborúban. Itt mindenki tudja: Soha többé háborút!” – mondta, majd a fiatalokhoz szólt: „Vegyétek komolyan magatokat! A kamu lázadás semmi. Lázadni a magyar kormány ellen? Az nem nagy dolog. Lázadjatok Brüsszel ellen! Onnan fenyegetnek minket!” A 2026-os választás a háború előtti utolsó választás. Ekkor fogunk dönteni arról, hogy megyünk-e a háborúba – tette hozzá. Orbán Viktor az is bejelentette: két hét múlva Washingtonba utazik a Béketanács ülésére.

A Tisza Párt bemutatta 240 oldalas programját

Magyar Péter szombaton ismertette a párt 240 oldalas választási programját, amelyet – mint mondta – több mint ezer szakértő bevonásával állítottak össze. A Működő és emberséges Magyarország alapjai című dokumentumban a Tisza gazdasági növekedést, igazságosabb adózást, az egészségügy és az oktatás rendbetételét, valamint az ellopott közvagyon visszaszerzését ígéri.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×