Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Nagyot csökkent a külkereskedelem

Áprilisban az euróban számolt export 37,9 százalékkal, az import 28,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól - jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A külkereskedelemi mérleg 611 millió euró deficittel zárta a hónapot, 840 millió euróval romlott az importnak az exportnál kisebb csökkenése miatt.

A koronavírus-járvány hatására a termék-külkereskedelemi forgalom mindkét irányában jelentősen visszaesett az előző év azonos időszakához képest - fűzte hozzá a KSH.

2018 augusztusa óta nem volt deficites a kereskedelmi mérleg havi egyenlege, akkor is az idén áprilisinak csupán tizede, 62 millió euró volt a hiány.

Az export áprilisi összezuhanása már sejthető volt az ipari termelés pénteken megjelent előzetes adataiból, amely 36,8 százalékos, illetve a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint is 36,6 százalékos csökkenést mutatott. Márciushoz viszonyítva 30,5 százalékkal esett vissza a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás áprilisban.

Forintban számolva a kivitel 30,1 százalékkal, az import 20,4 százalékkal csökkent tavaly áprilishoz képest.

Az év első négy hónapjában az euróban számolt export 9,1 százalékkal, az import 7,4 százalékkal csökkent, az 1,244 milliárd euró exporttöbblet 788 millió euróval kisebb az egy évvel korábbinál.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×