Infostart.hu
eur:
364.44
usd:
325.22
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Gyártósor a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában 2015. március 25-én. A gyárban három éve kezdték meg a B-osztályú, 2013-ban a CLA, majd 2015-ben a CLA Shooting autók gyártását.
Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor

Ez a folyamat durván befolyásolhatja a magyarországi autógyárak jövőjét

Német sajtóértesülések szerint rendkívül nehéz időszak áll a német autógyártók előtt, ki kell igazítaniuk a kilátásokról szóló elképzeléseiket, és ennek a magyarországi üzemek lehetnek az első áldozatai.

A Portfolio szemlézi a Handelsblatt cikkét, amely a német BMW és Daimler autógyártók előtt álló rendkívül nehéz időszakot és annak várható következményeit vázolja fel, ezek pedig a lap szerint érintik a kecskeméti gyáregységet és a Debrecenbe tervezett üzemet is.

A cikk emlékeztet a BMW egymilliárd eurós debreceni nagyberuházásának tavaly nyári bejelentésére, és arra, hogy idén várható az alapkőletétel, ugyanakkor a cikk úgy tudja, hogy intenzív tárgyalások folynak a háttérben a debreceni üze felépítésének jövőjéről, mert tavaly ősz óta a piacok a vártnál rosszabbul teljesítenek.

A Handelsblatt emlékeztet arra, hogy a német prémium autógyártók nagy terveket szövögettek, főleg Magyarországon, így az Audi Győrben, a Mercedes Kecskeméten, tavaly óta pedig a BMW Debrecenben. A Mercedes szintén tavaly nyáron jelentette be, hogy egy második üzem felépítését tervezi, ám a társaság legutóbbi üzleti jelentéséből kiderült, hogy a személygépkocsik esetében a profitmarzs 9 százalékról 6 százalékra eset.

Miközben a BMW értékeli a helyzetet a Mercedes már döntött:

a lap információi szerint a Daimler vezetői megállították a kecskeméti gyár bővítését, a második üzem üzembe helyezését legalább egy évvel elhalasztották.

A cikk idézi a társaság HR-igazgatóját, aki egy interjúban arról beszélt, hogy minden erejükkel a cég hatékonyságának növelésén dolgoznak, átnézik a stratégiát, a portfóliót, a folyamatokat és a szolgáltatásokat. Az igazgató kizárta ugyan az általános létszámstop lehetőségét, elismerte ugyanakkor, hogy bizonyos területekre már most nem vesznek fel új embert.

A német autógyártók hivatalosan nem kívánták kommentálni a Handelsblatt információit. Az új termelési egységek esetleges elhalasztása azonban a cikk szerint azt jelzi, hogy több mint egy évtizeden át tartó bővülés után az amerikai és az európai piacok is telítődtek.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×