eur:
394.43
usd:
370.68
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Üzleteket is bezárhat Magyarországon a Tesco

Míg idehaza kevés hivatalos részlet derül ki a Tesco londoni központjából elrendelt vállalatátalakítási tervekről, Lengyelországban 18 veszteséges áruház bezárásával indokolják a racionalizálás szándékával bejelentett összevonásokat a munkakörökben, vagyis a március végéig zajló létszámleépítéseket.

Elképzelhető, hogy az ingatlanok elhelyezkedése szempontjából értékes, ám a kereskedelmi forgalomhoz kevésbé hozzájáruló boltoktól Magyarországon is megválik a multinacionális cég - írja a Magyar Idők.

Hatszáz embert bocsátanak el a Tesco-üzletlánctól Lengyelországban a multivállalat kelet-közép-európai régióban bejelentett szerkezetátalakításának részeként, amelynek hátterében 18 lengyel áruház soron következő bezárása áll – közölte a hétvégén az NSZZ Solidarnosc Tesco. A Szolidaritás Független Szakszervezet cégcsoporton belül tervezett csoportos elbocsátásokról szóló információit a Wiadomosci Handlowe gazdasági hírportál tette közzé. Eszerint a tervek szerint

két lengyelországi hipermarketre és tizenhat szupermarketre kerül lakat a közeljövőben,

az elbocsátásokra a brit anyavállalat által diktált költségcsökkentési törekvések részeként kerül sor.

A kelet-közép-európai leánycégeket összefogó Tesco Europa lengyel tagjánál – hasonlóan a múlt héten bejelentett hazai átalakítási folyamatokhoz – többek között megváltoztatják a raktárakban végzett munka szervezését, ami a valóságban több üzlet vezetői pozícióinak felszámolásáról szól. – Összesen 367 Tesco-alkalmazott és 233 felügyelő veszíti el a munkáját, az elbocsátásokra február 23. és március 31. között kerül sor – idézik a helyi érdekképviselők nyilvánosságra hozott jelentését, amely a multinacio­nális vállalat által bemutatott azon részleteket is feltárta, amelyek az elbocsátandó emberek kiválasztásának szabályait és a cégen belüli elhelyezkedési lehetőségeit taglalja.

Egy másik lengyel lap, a Business Insider Polska arról ír, hogy első körben február első hetében 70 dolgozót bocsátanak el a központból, de összesen több ezer alkalmazottat érint az irodistaállomány megritkításáról szóló lengyelországi elképzelés. Az elkövetkező hónapok többlépcsős leépítései a nyereségesség javítását szolgálják, és annak a helyreállítási tervnek a részét képezik, amelyet a Tesco 2015 óta folyamatosan végrehajt a nemzetközi piacon. Több iparági beszámolóra, a szigetországban megjelent elemzésre hivatkozva azt írják, a Tesco Európán belül Lengyelországban is értékesíti eszközeit. – A hálózat képviselői folyamatosan tagadják ezt az információt, de kétségtelen, hogy a brit cég befektetési lendületet vesztett az utóbbi években – fogalmaz az üzleti lap.

Idehaza szerkezeti átalakításokról tettek bejelentést a múlt héten. Pénteken a Tesco Globál Áruházak Zrt. bejelentette, hogy vezetői munkaköröket vonnak össze, pékségeket szüntetnek meg – a csoportos létszámleépítés szándékát már jelezték az illetékes munkaügyi hivataloknak. Miközben a vállalati kommunikáció a dolgozók és a vásárlók megelégedését szolgáló hatékonysági intézkedésekről szól, az országos Tesco-sztrájkot tavaly megszervező Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete szerint több száz alkalmazott kerül utcára tavasszal.

A Magyar Idők londoni informátorai szerint az európai racionalizálási terv részeként jelenleg a magyar piacon is azt vizsgálják, megéri-e tovább üzemeltetni vagy inkább az ingatlanpiaci élénkülést kihasználva értékesíteni szükséges azokat az ingatlanokat, ahol kevésbé rentábilis kereskedést folytatnak. Úgy tudjuk,

országosan több tucat boltnál zajlik a célirányos átvilágítás

a hazánkban jelenleg 206 egységet, köztük több mint száz, manapság kevésbé versenyképes, nagy alapterületű hipermarketet működtető áruházláncnál.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×