Infostart.hu
eur:
381.86
usd:
327.7
bux:
109447.22
2025. december 5. péntek Vilma

Varga Mihály megszólalt a kedvezményes lakásáfa ügyében

A kiskereskedelmi forgalom bővülése, az építőipar teljesítménye és a beruházások alakulása alátámasztja, hogy 2017 utolsó negyedévében várhatóan több mint 4 százalékkal nőtt a gazdaság - mondta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter kedden az M1 aktuális csatornán.

A magyar gazdaság ma már stabilabb lábakon áll, már nem csak az ipari termelés és ezen belül a járműipar a húzóágazat, hiszen tavaly már nagyon jól teljesített a turizmus, a beruházásokon keresztül az építőipar, valamint a kiskereskedelmi forgalom is - fejtette ki a miniszter.

Az építőipar bővülésében fontos szerepet játszott a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), amelyhez kapcsolódóan több mint 63 ezer igénylést fogadtak be a pénzintézetek. Az állam eddig 177 milliárd forint támogatást adott a gyermeket vállalóknak és az új lakást vásárlóknak, hogy lakáshoz tudjanak jutni.

Varga Mihály elmondása szerint az új lakások értékesítésénél alkalmazható 5 százalékos kedvezményes adókulcs 2019. december 31-ig marad érvényben. Ha azonban a kormány úgy ítéli meg, hogy ezt a határidőt ki kell tolni, akkor az év második felében foglalkozik majd a kérdéssel - húzta alá.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Kukásautó-kartellt csípett el a GVH, másfél milliárdos bírság lett belőle

Kukásautó-kartellt csípett el a GVH, másfél milliárdos bírság lett belőle

Újabb nagy kartellügyet zárt le a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Kukásautók és csatornatisztító járművek közbeszerzéseit egyeztették tiltott módon egyes gyártó cégek több éven keresztül. A kartellezésben érintett hét cég közül hatra szabott ki összesen közel 1,3 milliárd forint bírságot a GVH Versenytanácsa. Az érintett cégek egy kivételtől eltekintve együttműködtek a Versenyhatósággal és beismerték a jogsértéseket. Az ügyben rekord összegű, 270 millió forintos eljárási bírságot is kiszabott a GVH a helyszíni kutatás során beszerzett adatokhoz való hozzáférés akadályozása miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×