2024. december 18. 15:41 Egyfajta egységesítés jöhet az albérletpiacon A megfizethető lakhatás érdekében a kormány 10+1 intézkedésről döntött, sok száz milliárd forintot megmozgatva ezzel.
2024. december 9. 16:29 Nagy Márton: 200 milliárdos lakásépítési program kezdődik jövő márciustől A nemzetgazdasági miniszter bejelentette: a kormány célja, hogy évente legalább 25 ezer új lakás épüljön Magyarországon. Ennek érdekében a következő 5 évben 200 milliárd forintot biztosítanak ingatlanalapok számára három fő célra. Az is kiderült, hogy összeolvad az NGM és a PM.
2024. november 23. 08:00 Takács Ernő: 2025 hozhatja fellendülést az ingatlanfejlesztési piacon Az ipari ingatlanoké most a slágerpiac, az iroda-, a vásárlóközpont-, szállodafejlesztés közül a legtrendibb – mondta Takács Ernő, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Természetesen elemezte más szegmensek helyzetét is, így a lakás- és szállodapiaci helyzetet és az irodabérléssel kapcsolatos újdonságokat is.
2024. november 11. 06:00 ÉVOSZ: ha öt százalék alá megy a hitelkamat, akkor is csak 2027-re reális az évi 25 ezer új lakás Az évenkénti 25 ezer új lakás megépítését három év alatt lehet elérni, de ehhez nélkülözhetetlen a finanszírozási környezet megváltozása – mondta az InfoRádióban Koji László, az ÉVOSZ elnöke.
2024. november 5. 10:01 Nagy kettősséget mutatnak a KSH-adatok a hazai lakásépítésekben 2024 első három negyedévében 8709 új lakás épült, 19 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 14 551 volt, 2,3 százalékkal elmaradt a tavaly január-szeptemberitől.
2024. október 30. 11:27 GKI: nagyon kevés új lakás épül, miközben a régiek felújítása is sokat javíthatna a helyzeten Az elmúlt években jelentősen elmaradt az ideálistól a lakásépítések száma Magyarországon, legalább 15 százalékos növekedést kellene elérni a nemzetgazdasági miniszter által kitűzött cél, az évenkénti 25 ezres sáv eléréséhez – mondta az InfoRádióban a GKI vezérigazgatója. Molnár László kiemelte: ma Magyarországon 480 ezer üres lakás van, így ezeknek az ingatlanoknak a lakhatóvá tétele, illetve a meglévők korszerűsítése is sokat javítana a lakáshelyzeten.
2024. október 21. 14:02 Koji László: Magyarországon is sikere lehetne az úgynevezett osztott tulajdonú lakásoknak Az építőipar jelentős részét helyzetbe hozza a kormány által bejelentett új gazdaságpolitikai akcióterv, és emellett várhatóan abban is sokat segít majd, hogy megoldja sok fiatal lakhatási gondját – mondta az InfoRádióban az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke. Beszámolt egy itthon teljesen új lakásvásárlási konstrukcióról is.
2024. július 31. 08:43 Továbbra is lejtmenetben a lakásépítések Az első fél évben 6027 új lakás épült, 18 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 8972 volt, ugyancsak 18 százalékkal maradt el a 2023 azonos időszakitól - ismertette szerdán kiadott jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal.
2024. július 29. 09:22 Nagyon beindult a fővárosi újlakás-piac, egyes helyeken egekben a négyzetméterárak A tavalyi mélypont után a 2024-es év első felében rákapcsoltak a lakásépítők a fővárosban: decemberig csaknem hat és fél ezer új lakás átadását ígérik a beruházók Budapesten. Az OTP Ingatlanpont vezető elemzője azt mondta az InfoRádióban, hogy a XII. kerületben már négy és fél millió forintos négyzetméterárral is lehet találkozni.
2024. március 16. 17:20 MBH Bank: az építőiparban idén sem várható kedvező fordulat, de a lakáspiac túl van a mélyponton A hazai építőipar termelési értéke 2022-ről 2023-ra öt százalékkal esett vissza, idén pedig további 1,1 százalékos csökkenés várható – mondta az InfoRádióban az MBH Bank szenior ágazati elemzője. Horti Flóra arról is beszélt, hogy tavaly folytatódott a lakásépítések és a kiadott építési engedélyek számának csökkenése, tranzakciószámban viszont már kezd javulni a helyzet a lakáspiacon.
2024. március 6. 06:48 Trendfordulást vár az idei évtől az ÉVOSZ Nagyságrendileg 20 ezer új építésű lakóingatlan áll kivitelezés alatt, amiből a mostani szerződésekből kiindulva az idén megközelítőleg 15 ezer készülhet el, ezzel párhuzamosan 180 ezer lakást újíthatnak fel – közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége.
2024. február 28. 16:26 OTP: mélypontra zuhant tavaly a lakásépítések száma Akár már idén növekedési pályára állhat a hazai ingatlanpiac, általános piaci fellendülésre azonban valószínűleg csak jövőre lehet számítani az OTP elemzői szerint.
2024. február 20. 09:08 Beesett a lakáspiac - adatok 2023-ban 18 647 új lakás épült, 9,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 21 501 volt, 39 százalékkal kevesebb, mint 2022-ben - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2023. november 7. 04:45 Lélegzetelállító négyzetméterárak a Balaton-parton A Balatonnál sorra építik a lakásokat, az árak jellemzően a fővárosit idézik - derült ki az Otthon Centrum felméréséből.
2023. november 6. 08:46 Lesújtó számok az új lakások piacáról Az idei első három negyedévben 10 808 új lakás épült, 21 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 14 894 volt, 43 százalékkal kisebb, mint 2022 azonos időszakában - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2023. augusztus 24. 18:55 ÉVOSZ: itt az ideje az állami támogatások fölélesztésének az építőiparban Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége szerint az állami támogatások megújítására lenne szükség, mivel jelentősen, csaknem 20 százalékkal csökkent a lakásépítések száma Magyarországon 2023 első félévében. A kiadott építési engedélyek száma pedig még ennél is nagyobb mértékben, 39 százalékkal esett vissza.
2023. április 20. 15:36 Drasztikusan éri el a klímavédelmi szigorítás a lakosságot Németországban Legkevesebb 65 százalékban megújuló energiával működő fűtési rendszer beépítésére kötelezik Németországban a lakásépítőket és a fűtést korszerűsítő lakásfelújítókat 2024-től a szövetségi kormány szerdán elfogadott törvénytervezete szerint.
2022. november 4. 10:06 Felrobbant a fővárosi ingatlanpiac – grafikon 2022 első három negyedévében 13 617 új lakás épült, 7,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 25 984 volt, 16 százalékkal több, mint 2021 azonos időszakában.
2022. július 29. 10:38 Nagy visszaesés volt a fővárosi lakásépítésben, de sok a terv Idén az első félévben 9133 új lakás épült Magyarországon, 6,8 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 17 715 volt, 16 százalékkal több, mint 2021 azonos időszakában.
2022. július 5. 19:10 Új panelprogramot és 5 százalékos lakáshiteleket javasol az ÉVOSZ Javaslatcsomagot dolgozott ki a kormány és a megrendelők felé az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).