Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Az átlagnál magasabb jövedelmet jelent a műegyetemi diploma

Az országos átlaghoz képest a Műegyetemen végzettek továbbra is kedvező helyzetben vannak, a BME-diploma az átlagnál magasabb jövedelmet jelent, már a karrier legelején is - mutatja az intézmény diákközpontjának 2010-11-es felmérése.

A Műegyetem Diákközpontjának legutóbbi felmérése szerint a 2008-ban végzettek 2011. évi havi nettó összkeresete 275,3 ezer forint volt, míg a 2010-ben végzettek 2011-ben havi nettó 219,8 ezer forintra számíthattak.

A felmérés készítői a 2008-ban végzett 2342 hallgatóból 2107-nek küldtek kérdőívet, s az 16,9 százaléktól érkezett vissza; hasonló volt az arány a 2010-ben végzetteknél is.

A foglalkoztatottsági arány a 2008-ban végzettek esetén 88,7 százalékos, a 2010-ben végzettek esetén 77,8 százalékos volt. Az összegzésben az olvasható, hogy első munkahelyét a válaszolók csaknem 80 százaléka a végzést követő egy hónapon belül találta meg.

A 2010-es felmérés szerint a hallgatók 40 százaléka már tanulmányai alatt, tehát még a diplomaszerzés előtt elhelyezkedett. Minden karról elmondható, hogy fél éven túl tíz százalék alatti, gyakorlatilag egy számjegyű volt az állást nem találók aránya. A 2010-es felmérés szerint az országos átlagnál kisebb volt a munkanélküliségi arány, 2011-ben pedig egy kicsit e fölött volt.

Megállapították, hogy a BME-n végzettek a jelenlegi munkahelyükkel alapvetően elégedettek, és ez különösen igaz a személyi körülményekre és a szakmai tartalomra. A válaszolók a jövedelmekkel, a juttatásokkal és a szakmai előmenetellel voltak a legkevésbé elégedettek.

Címlapról ajánljuk

Ikreket szült a magyar világsztár

Karácsonykor világra jöttek Győri-Lukács Viktória, a Győri Audi ETO KC és a magyar válogatott jobbszélsőjének ikerlányai. A hírt a győri klub közösségi oldalán jelentették be. A kommentek között valaki azt írta, "remek, egy egyik jobb- a másik balszélső lesz".
VIDEÓ
Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök első alkalommal ismertette azt a húszpontos békekeretet, amelyről Ukrajna és az Egyesült Államok tárgyal, és amely az Oroszországgal kötendő megállapodás alapjául szolgálhat. Az elnök mielőbbi tárgyalásokat sürgetett Donald Trumppal ezeknek az ügyeknek a rendezésére - írja a Reuters hírügynökség. Oroszország és Ukrajna átfogó megnemtámadási megállapodást köt, amelynek betartását űralapú, pilóta nélküli megfigyelőrendszer ellenőrzi. Az Egyesült Államok, a NATO és az európai országok a NATO ötödik cikkelyéhez hasonló, kölcsönös védelmi garanciákat vállalnának Ukrajna felé. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×