eur:
394.03
usd:
364.7
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Felpörgött az albérleti piac, csökkennek az árak

Beindult az albérleti szezon: bővült a kínálat és 5-10 százalékkal csökkentek az albérleti díjak - mondta a Duna House elemzője. Murányi Ákos kiemelte: a külföldiek kizárólag a belső kerületekben vesznek bérbe lakást, a magyarok rugalmasabbak.

Megpróbálják kiadni lakásukat azok, akik a válság miatt eladni már nem tudták, így sok új szereplő jelent meg az albérleti piacon - közölte az InfoRádióval a Duna House elemzője. Murányi Ákos elmondta: a kínálat bővülésével 5-10 százalékkal csökkenhetnek az árak, vagyis az albérletet keresők bátran alkudhatnak.

Míg korábban a legtöbben hosszú távra próbálták kiadni lakásukat, most egyre gyakoribb, hogy három vagy hat hónapra keresnek albérlőt, ezzel csökkentve veszteségeiket - emelte ki az elemző.

A külföldiek az V., VI., VII. kerületi lakásokat keresik, de Budára nem mennek át, míg a hazai érdeklődők számára az ár, a közlekedés, valamint az iskola vagy munkahely közelsége a legfontosabb - fejtette ki Murányi Ákos.

Az elemző közölte: a panellakások bérleti díja alacsony, de a magas rezsiköltség sokakat elriaszt, többen keresik a panel programban résztvevő lakásokat.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×