Infostart.hu
eur:
361.58
usd:
315.37
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Lezáratta a Petrom finomítóját a környezetvédelmi hatóság

A román környezetvédelmi hatóság visszavonta a Petrom két romániai finomítója közül az egyik környezetvédelmi engedélyét, mert az osztrák OMV tulajdonában lévő cég nem korszerűsítette idejében a túlzottan szennyező üzemet.

A Petromnak eredetileg 2006 végéig kellett volna teljesítenie a környezetvédelmi hivatal által előírt korszerűsítéseket, ám már a határidő lejárta előtt tárgyalásokat kezdtek a hatóságokkal arra hivatkozva, hogy nem kaptak elég időt az átalakításokra.

A környezetvédelmi hivatal most - legalábbis a Petrom szóvivőjének nyilatkozata szerint - aránytalan és indokolatlan tilalommal sújtotta a céget.

A vállalat egy rövid közleményben azt is közölte, hogy a két előírás közül az egyiknek már eleget tettek, a másikon pedig dolgoznak.

Környezetvédelmi engedély híján a Petrom most kénytelen volt megkezdeni a finomító leállítását.

A pitesti finomító adja a román üzemanyag-fogyasztás 14 százalékát, illetve a Petrom ottani termelésének felét.

Az OMV eddig 60 millió eurót költött arra, hogy két romániai finomítója megfeleljen az uniós környezetvédelmi normáknak, és 2010-ig további 200 milliót terveztek be erre a célra.

A Petrom máris közölte, hogy nem kívánja sem végleg bezárni, sem eladni a most leálló finomítót.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 21. 13:55
×
×