Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
316.18
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Ezer milliárdot költ a MÁV fejlesztésre

2007 és 2013 között csaknem ezermilliárd forintot fordít Magyarország vasúti projektekre - mondta a MÁV vezérigazgatója.

A MÁV vezérigazgatója közölte: a Közlekedési Operatív Programban 753 milliárd forint forrás áll rendelkezésre, a MÁV pedig saját forrásból további 197 milliárd forintot szán fejlesztésre.

Heinczinger István hangsúlyozta: az uniós forrásokból elsősorban a fővonalakat újítják fel, a saját részt pedig például a MÁV ingatlanvagyonának mobilizálására fordítják.

A MÁV Cargo értékesítésére szóló pályázati kiírás május végén jelenik meg. Az önálló személyszállítás társaság, a Start Zrt. tervei között említette a vezérigazgató, hogy 2008-tól az elővárosi forgalomra, a távolsági és IC-járatokra illetve a regionális közlekedésre helyezik a hangsúlyt.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×