Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
324.64
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Forrás: Pexels.com

Pocsék az „alvókánk”, pedig lenne rá megoldás

A járvány miatt még rosszabbul alszanak a magyarok, pedig Európában már így is sereghajtók voltunk a pihenés mennyiségét és minőségét illetően – erről is szó volt az országos alváskonferencián. A Magyar Alvás Szövetség elnöke szerint az alvásgondok hátterében akár komoly fogászati vagy fül-orr-gégészeti probléma is állhat, elhanyagolása pedig további betegségekhez vezethet.

Az alvásszövetség tapasztalatai szerint a pandémiás időszakban Magyarországon (is) módosultak az alvási szokások, hiszen az otthonukba kényszerült emberek másfajta életritmusban éltek, mint korábban megszokták. Az iskolai évkezdettel azonban vissza kellett állni egy új rendszerre, és ez a fajta változtatás,

a cirkadián ritmus módosulása óhatatlanul is hatással van az „alvókánkra”, természetesen negatív irányban

– fogalmazott G. Németh György.

Mára világjelenséggé vált, hogy a technikai eszközök és körülmények, az információk hihetetlen mértékű jelenléte egyre inkább felturbózza az érdeklődésünket a világ jelenségeire, egyre több órát töltve ezzel ébren az alvás rovására. Ráadásul a magyarok alváshelyzete, a minősége kicsivel rosszabb is uniós összehasonlításában.

Egy rosszul alvó, kialvatlan, alvásbeteg immunrendszere pedig egyre inkább gyengül,

jobban ki van téve a különféle betegségeknek, vírusoknak, baktériumoknak. Ha ez krónikus, és több héten át nem alszik jól, rosszul ébred, fáradt, akkor mindenképpen szakemberhez kell fordulni – tanácsolta Magyar Alvás Szövetség elnöke.

Az itthon is megtalálható alvásközpontok, -laboratóriumok szakszerűen és komplex módon vizsgálják az alvászavarok körülményeit, miután nemcsak neurológiai–szomnológiai gondról lehet szó, hanem akár fül-orr-gégészeti vagy ortopédiai problémáról is, de a kardiológiai vizsgálat sem kerülhető ki ilyen esetben, ahogyan a fogászati sem, hiszen a fogazat elhelyezkedése ugyanúgy befolyásolhatja azt, hogy hogyan alszunk. Tehát egy nagyon komplex vizsgálati egész tudja megmutatni, hogy valójában miért nem alszunk jól – foglalta össze az alvásszövetség elnöke.

Elkerülendő, hogy elsőként az altatóhoz folyamodjunk.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Vérfagyasztó figyelmeztetés a Nobel-díjas tudóstól: még idén csernobili léptékű katasztrófát okozhat a mesterséges intelligencia

Vérfagyasztó figyelmeztetés a Nobel-díjas tudóstól: még idén csernobili léptékű katasztrófát okozhat a mesterséges intelligencia

Könnyen lehet, hogy az emberiség jobban járt volna, ha soha nem fejleszti ki a mesterséges intelligenciát – figyelmeztetett Geoffrey Hinton, a terület egyik úttörője. A Nobel-díjas tudós szerint a technológia már idén vagy jövőre olyan súlyos, a csernobili katasztrófához mérhető incidenst idézhet elő, amely átmenetileg megbéníthatja a pénzügyi szektort vagy az energiaellátást. Hinton élesen bírálta a meghatározó technológiai óriásvállalatok vezetőit is, akik szerinte a profit érdekében tudatosan figyelmen kívül hagyják a biztonsági kockázatokat - írta a The Guardian.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×