Az üzemanyagárak a gázolaj esetében emelkedést mutatnak, a benzin esetében pedig inkább lefelé történő korrekció zajlik. A 95-ös benzin átlagára kedden 638 forint, a gázolajért átlagosan 726 forintot kellett fizetni a benzinkutakon – mondta el Bujdos Eszter, a holtankoljak.hu ügyvezetője az InfoRádióban.
Továbbra is az olajár emelkedése hat a hazai üzemanyagárak alakulására. És leginkább a gázolajéra, hiszen
amellett, hogy az olaj jegyzésára 100 és 110 dollár között mozgott az elmúlt napokban, Európában még komoly dízelhiány is van. Ezért emelkedik a gázolaj ára, hiszen a dízel késztermék jegyzésára is folyamatosan emelkedik
– mondta a szakértő. Hozzátette: „az összes elemzőház arra számít, hogy a következő évben azzal, hogy a Hormuzi-szoros kiváltható lehet a szállítási útvonalból a csővezetékes rendszerek kiépítésével, megszűnhet ez a fajta háborús kockázat és a kiszolgáltatottság. És ha ez így lesz, az olaj ára akár 80 dolláros szintre is csökkenhet majd, ami nyilván fog hatni majd a hazai üzemanyagárakra is. De jelenleg mondhatjuk azt, hogy mesterségesen tartják alacsonyabb szinten a hazai benzin- és gázolajárat. Nyilván a mai árak sem alacsonyak, de azért azt is látni kell, hogy 40-50 forinttal kellene magasabb árszinten lennünk, ha figyelembe vesszük az olajjegyzés árszintjét és az árfolyamot. Tehát
ha a Mol normál piaci viszonyok alapján árazna, akkor a mostaninál 40-50 forinttal drágábban tankolnánk
– vélekedik Bujdos Eszter.
A kérdésre, hogy van-e lélektani határa a benzinárnak, amikor tömegek leteszik az autót, úgy fogalmazott: mindig van lélektani ár, de ez attól függ, hogy mennyire szokja meg az ország.
„480-nál az 500 forint volt a lélektani határ, ez most már teljesen eltolódott a 600 forint irányába, és most egy kicsit a 700 forintos gázolajárat tartjuk egy lélektani határ fölötti árszintnek. De sajnos
az a tapasztalat, hogyha mondjuk a hetessel kezdődő gázolajár beég hat-nyolc hónapig vagy akár egy évig is, akkor az emberek megszokják, és a lélektani határ feljebb tolódik. Nem látjuk, hogy komoly forgalomcsökkenés lenne az utakon”
– mondta.
Értékelése szerint talán amiatt érzékelhető kisebb gázolajforgalom, mert a mezőgazdaság ma sokkal kisebb mennyiséget tud felhasználni az aszályos helyzet miatt. Ugyanakkor mivel a hazai üzemanyagárak jóval olcsóbbak a környező országok árainál, azt a gázolajmennyiséget, ami kiesik a mezőgazdaság révén, a tranzittankolások és a szomszédos országokból jövő „üzemanyagturizmus” pótolja – mondta el Bujdos Eszter, a holtankoljak.hu ügyvezetője az InfoRádióban.
Az interjút Kalapos Mihály. készítette.




