A kormány szerint 2030-ban olyan állapotban lehet a gazdaság, hogy Magyarország csatlakozhasson az eurózóna tagjai közé. Surányi György azonban úgylátja, inkább 2032-re teremthetőek meg ennek a feltételei, ráadásul állítása szerint a mostaninál szigorúbb intézkedésekre lenne ehhez szükség.
„Ha 2032-ben valóban tagok akarunk lenni, akkor egy sokkal bátrabb költségvetési kiigazításra lenne szükség 2026-27-ben, mint amit a jelenlegi program tartalmaz” – mondta a közgazdász, hozzátéve: szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy a 2029-2030-as években a kormány képes lesz 0,6 százalékot faragni az államháztartási hiányon. Kijelentette:
az elmúlt 36 évben nem volt olyan magyar kormány, amelyik a választást megelőző évben és a választás évében tartotta volna a költségvetési hiány szintjét.
Sokkal inkább az a tapasztalat, hogy az említett időszakban pont ellenkezőleg történt és ugrásszerűen megnőtt. Surányi György azzal is elégedett lenne, ha a kormány tartani tudná a 2029-2030-ban a büdzsé fenntartható, egyensúlyi hiányszintjét. Ehhez viszont szerinte most lényegesen erősebb kiigazításra lenne szükség.
A közgazdász úgy véli, a rezsitámogatás a magyar gazdaság ellen elkövetett legnagyobb bűne az Orbán-kormányoknak. Szerinte az, hogy jövőre a GDP 1,65 százalékára emelkedik a rezsitámogatás, tovább ront a hazai kkv-szektor helyzetén, ugyanis ennek egy jó részét ez a szektor fizeti meg a magas energiaárakban. A volt jegybankelnök szerint
a rezsitámogatás tudatosan rontja a magyar kis- és középvállalkozások versenyképességét és beruházási lehetőségeit, amellyel az új kormány sem mer szembenézni.
Leszögezte, hogy égető problémák vannak az ország minden területén, a költségvetés jóformán mindegyik alrendszere alulfinanszírozott, eközben viszont az úgynevezett gazdaságfejlesztési támogatásokra, amilyen a rezsitámogatás is, az OECD-átlag kétszeresét költjük, pedig ezek a támogatások kimondottan visszahúzzák a gazdaságot. A rengeteg kamattámogatás, a vissza nem térítendő támogatások a versenyszektorban kifejezetten a termelékenység, a versenyképesség, a felzárkózás ellen hatnak – mondta.
Surányi György úgy látja, hogy korábbi adóintézkedéshez, mint például a 25 év alattiak és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak ahhoz, hogy reális legyen az euró bevezetése 2032-ben.
A cikk alapjául szolgáló hanganyagot Barkóczi Bence készítette.




