Infostart.hu
eur:
364.61
usd:
325.03
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Pixabay

Meglepetéssel kezdi a hetet az időjárás

Megdőlhet a napi melegrekord hétfőn – közölte a meteorológiai szolgálat.

A Dennis névre keresztelt viharciklon kelet felé haladva egyre nagyobb területen válik meghatározóvá Európában. Délnyugat felől igen enyhe, de még többnyire száraz léghullámok áramlanak a Kárpát-medencébe a következő 36 órában, így a szűrt napsütés mellett rekordközeli melegre számíthatunk.

Leginkább a Dunántúl délnyugati részén van esély arra, hogy megdőljön az eddigi 18,6 Celsius-fokos csúcs.

Éjszaka elsősorban az Északi-középhegység völgyeiben, valamint a főváros térségében helyenként köd, illetve rétegfelhőzet is képződhet, amely hétfő délelőtt mindenütt feloszlik. A déli, délnyugati szél sokfelé élénk, reggelig elsősorban a Dunántúl északi, később a déli felén erős lesz.

A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 10 és 18 fok között valószínű északkeleten az alacsonyabb értékekkel.

Kedden reggelig erősen felhős lesz az ég, majd a délnyugati vidékek kivételével a legtöbb helyen felszakadozik, csökken a felhőzet, és hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Főként északon elszórtan lehet kisebb eső, zápor. Az északnyugati szél nagy területen megerősödik, az Észak-Dunántúlon néhol viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között valószínű.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×