Infostart.hu
eur:
363.04
usd:
322.94
bux:
147464.89
2026. november 5. csütörtök Imre
Dérrel borított, lehullott őszi levelek.
Nyitókép: Unsplash

Durva számok: az idei ősz eddigi leghidegebb reggele köszöntött ránk

Bizonyos tájaktól eltekintve az ország nagy részében fagyott, sőt, volt ahol nem is kicsit.

Az idei ősz eddigi leghidegebb reggelén vagyunk túl: a felhősebb nyugati, délnyugati tájak kivételével sokfelé fagyott – számolt be róla az Időkép.

A hajnali órákra nagyjából a Szombathely-Mohács vonaltól északkeletre nagy területen fagypont alá csökkent a hőmérséklet. A legtöbb helyen 0 és -5 Celsius-fok közé hűlt le a levegő, ám a fagyzugokban -6, sőt, akár -7 fokos faggyal is találkozhattunk.

Most is Zabar vitte a prímet, ahol egészen -7,3 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet.

A fagy mellé a Dunántúl északi-északnyugati tájain többfelé köd is társult, így a deres, ködös táj már-már télies hangulatot varázsolt a hét negyedik reggelén.

Éjszakánként továbbra is lehet fagyokra számítani az ország nagy részén, a fagyzugokban ismét -5 fok alatti értékeket mérhetünk. Egy anticiklonnak köszönhetően ugyanis kevés lesz a felhő fölöttünk, igaz hajnalonként több helyen pára, köd képződhet, amely a nyugati tájakon helyenként csak lassan oszlik fel napközben.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×