Infostart.hu
eur:
363.17
usd:
318.8
bux:
144683.15
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Még nem sikerült azonosítani az M7-es autópályán elgázolt gyalogost

Nem sikerült még azonosítania a rendőrségnek a gyalogost, akit kedden gázoltak halálra az M7-es autópálya Budapest felé vezető sávjában, a 38-as kilométerszelvénynél - közölte a rendőrség.

Az áldozat teste erősen roncsolódott a balesetben, s egyelőre azt sem tudni, mit kereshetett az autópályán - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

R. Szabó Ágnes tájékoztatása szerint a baleset helyszínén egy személyautó vezetője elmondta, hogy a középső sávban haladt, amikor kocsija jobb eleje elé lépett a gyalogos, majd az autó jobb oldalán végigsodródva a külső forgalmi sávban érkező pótkocsis vontató alá esett.

Az erős forgalomban több jármű is keresztül hajtott a szerencsétlenül járt emberen, teljesen szétroncsolva a testét.

Személyazonosságára vonatkozó adat nem merült fel, a rendőrség a több órán át tartó helyszínelés során talált zöld munkáskabát hátán levő felírat alapján próbálja azonosítani az elhunytat. A baleset körülményeit vizsgálják.

Címlapról ajánljuk

Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Az Európai Unió célja továbbra is az orosz olajtól való függetlenedés, a Hormuzi-szoros körüli feszültség azonban késleltetheti ezt a folyamatot – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Deák András hozzátette: a teljes leválás Magyarország számára jogi kérdéseket is felvet. Ráadásul Oroszországnak annak ellenére sincsenek pénzügyi gondjai, hogy csökken az olajtermelése.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×