Infostart.hu
eur:
386.17
usd:
332.09
bux:
120650.95
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Jeladók mutatják, merre járnak az Afrikában telelő magyar gólyák

Jelenleg Afrika középső tájain repül az a két, jeladóval felszerelt, augusztusban elrepült magyar gólya, amelyek útvonalát a technika jóvoltából egy európai uniós program keretében most először pontosan nyomon lehet követni afrikai téli szálleshelyükig - közölte a program irányítója.

Kis Ferenc, az Ecocaritas Egyesület vezetője elmondta, hogy az EU-tól 130 millió forintot nyertek el a veszélyeztetett madárfajként számon tartott gólyák védelmére, amelyhez a vonulásukról nyert információk is jól jöhetnek.

A gyűrűzés által eddig annyi lehetett tudni, hogy a gólyák Magyarországtól 8-10 ezer kilométerre Afrika déli régióiban töltik a telet. Most viszont az Ipoly és Apaj névre elkeresztelt fiatal gólyák, hátukon az egyenként egymillió forint értékű kis műszerrel, szinte "lerajzolják" az útvonalat.

Máris kiderült például, hogy más-más csapathoz csatlakozva, a Földközi-tengert megkerülve a Boszporuszon át repültek Egyiptom légterébe. A hosszú tengeri út légvonalban rövidebb ugyan, de táplálék nélkül túl kockázatos lenne számukra - jegyezte meg a szakember.

Egyiptomot elhagyva a gólyacsapatok útjai elváltak egymástól, Apajé Csád felé, míg Ipolyé Szudánnak vette az irányt. Onnan repülnek még délebbre.

Az is kiolvasható a visszaérkező jelekből, hogy a gólyák a felszálló meleg légáramlat előnyeit kihasználva 2000 méter magasan, óránként 70-80 kilométeres sebességgel repülnek, napnyugta előtt eleségszerzés és éjszakai pihenés céljából kiszemelnek maguknak egy arra alkalmas területet. E helyek bemérésének azért van jelentősége, mert a hazai természetbarátok az adatokat elküldik például egyiptomi, szudáni társaiknak, hogy az adott ország természetvédelmi munkájához több támpont álljon rendelkezésre.

A fiatal gólyák egyébként csak ivarérésük után, két év múlva térnek vissza, hogy ösztöneiktől vezérelve itthoni környezetben párosodjanak, és gondoskodjanak az évi 3 vagy akár 6 fiókáról - utalt rá Kis Ferenc.

A legutóbbi gólyaszámlálás szerint hozzávetőleg 5500 pár fészkel Magyarországon, ami nemzetközi összehasonlításban magas aránynak számít - húzta alá az ornitológus. Ahhoz azonban, hogy számuk ne csökkenjen, szükség van az uniós programban pályázaton elnyert pénzre, amely egy részéből nagyfeszültségű villamosvezetékek kritikus szakaszainak szigetelését oldják meg a természetvédelmi aktivisták.

Az oszlopokon fészkelő fiatal, repülni tanuló gólyák ugyanis szárnyaikat kiterjesztve az elektromos vezetékeket gyakran összekötik, ami által halálos áramütést szenvednek. Az utóbbi években 700 ilyen baleset fordult elő, ami a fészkek közelében húzódó vezetékszakasz szigetelésével megelőzhető.

A következő hetekben az Ipoly mentén és a Kiskunságban végzik el összesen 400 oszlop vezetékeinek szigetelését a gólyák védelmére.

Apaj és Ipoly - nevüket a felszállás helyéről kapták - további 1000 kilométereket repülnek még, és feltételezések szerint október közepén érnek majd az áttelelés helyszínére, valahol Dél-Afrikában. A nonprofit egyesület a jeladók közvetítésével továbbra is tartja velük a kapcsolatot, hogy jobban megismerje a költöző madarak életét.

Címlapról ajánljuk
Robert Fico ígéretet tett a magyarországi kampánnyal kapcsolatban

Robert Fico ígéretet tett a magyarországi kampánnyal kapcsolatban

Folytatódik a szócsata a szlovák kormány és a Tisza párt vezetője között. Robert Fico szlovák miniszterelnök szerdán délután reagált Magyar Péter nyílt levelére, amelyben a magyar politikus azt kérte: Szlovákia vonja vissza a Büntető törvénykönyv tavaly decemberi módosítását, amely büntethetővé teszi a Beneš-dekrétumok megkérdőjelezését.

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Eséssel zártak tegnap az amerikai tőzsdék, ez már zsinórban a második olyan kereskedési nap volt, amikor mindhárom vezető amerikai index mínuszban fejezte napot. A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Az amerikai esést lekövetve, az ázsiai piacokon ugyancsak negatív elmozdulások voltak jellemzők, viszont az európai piacnyitás felé tekintve pozitívabbak az előjelek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×