Infostart.hu
eur:
363.28
usd:
326.02
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Különös betegség: szoborrá merevedik a kislány

Egy angol iskolás lány a világ egyik legkegyetlenebb genetikai betegségével küzd, amely lassan, de biztosan teljesen lebénítja őt, csontjai pedig szoborrá merevednek. A különös kór gyógymódját még nem sikerült megfejteniük a kutatóknak.

Fibrodysplasia ossificans progressiva, röviden FOP - ebben a rendkívül ritka betegségben szenved Seanie Nammock. A 13 éves, Londonban élő lánynak a betegség következtében szó szerint csonttá változnak az izmai.

A genetikai elváltozás, amelynek következtében az izmokból, szalagokból és egyéb kötőszöveti eredetű szövetekből a szervezet csontszövetet képez, a világon mindössze 600 embert érint. Egy idő után a FOP-ban szenvedők teljesen képtelenné válnak a mozgásra, mivel testük fixálódik ülő vagy fekvő helyzetben.

A 13 éves kislányon már meg is mutatkoztak a különös betegség jelei, ugyanis mindkét karja hajlott pozícióba merevedett, és már a nyakában, valamint a hátában is érzi a kór előrehaladottságát. Mivel vállában is már egy extra csont nőtt, nem tud nyújtózkodni, és a hajmosáshoz, valamint a felöltözéshez is segítségre van szüksége.

Seanie betegsége ellenére egy vidám tinédzser életét éli: imád főzni, vásárolni és barátaival lógni. Kiváló tanuló, még akkor is, ha sok órát kénytelen kihagyni a kórházi kezelések miatt. Az iskolában nem mindenki tudja, hogy milyen betegségben szenved, éppen ezért barátai őrzik és védik a folyosón, hiszen nem szabad, hogy sérüléseket szenvedjen, mert a hegek elcsontosodhatnak.

A betegséget akkor fedezték fel nála, amikor tavaly egy aprónak tűnő balesetet szenvedett a gumiasztalon. Egy fájdalmas vörös duzzanat keletkezett a hátán, de az orvosok megnyugtatták, hogy csak pihennie kell. A duzzanat azonban nem tűnt el, a lány pedig egyre elviselhetetlenebb fájdalmakat érzett, ezért újra bevitték a kórházba. Az MRI vizsgálatok és a tesztek megerősítették, hogy FOP-ja van.

Bár amerikai kutatók három évvel ezelőtt már felfedezték az elváltozást okozó gént, gyógymódot egyelőre nem sikerült kifejleszteniük. Nemrég azonban bejelentették, hogy kutatásokat végeznek egy olyan összetevővel kapcsolatban, amely meggátolja a felesleges csontnövekedést.

A betegség szakértője, Dr. Frederick Kaplan elmondta: "A FOP-betegekben szó szerint egy új csontváz fejlődik ki, amely lehetetlenné teszi mozgásukat".

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×