Infostart.hu
eur:
388.33
usd:
336.36
bux:
122537.07
2026. március 17. kedd Gertrúd, Patrik

Megbocsátotta a diákcsínyt az iskola - 90 év múlva

Érettségijének 90. évfordulója alkalmából az andoveri Phillips Akadémia megbocsátotta C. Yardley Chitticknek, hogy Humphrey Bogarttal és más iskolatársaival kiosont az iskolaudvarról 1918-ban.

Az intézmény legidősebb élő tanulója ma 107 éves. Az idei évzáró ünnepélyen is megjelent, ahol a jelenlegi iskolaigazgató méltatta az idős férfi életét és az iskolának tett szolgálatait, egyúttal elmondta: Chittick 1918-as naplóbejegyzéséből kiderül, hogy egy tavaszi éjjelen kisurrant az iskola területéről Bogarttal és más barátaival, mivel egy hirtelen kitört tüzet akartak szemügyre venni.

Az igazgató kijelentette: a diákok ugyan még hajnali háromkor sem értek vissza, de most mégis minden akkori, a szökésért kirótt büntetést érvénytelenít a szökevényekkel szemben. Az egybegyűltek ezután állva ünnepelték a koros csínytevőt, aki meglepetten, szerényen és boldogan mosolygott rájuk.

Chittick - aki még ma is maga készíti el reggelijét és délutáni teáját - szerint hosszú életének titka az "átlagos élet. Sosem ittam túl sokat, de szeretem a nőket".

Az andoveri középiskolába egyébként azért íratták annak idején, mert korábbi iskolájában megbukott franciából. Később ilyesmi már nem fordult elő vele: a rangos Massachusettsi Műszaki Egyetemen (MIT) diplomázott, majd életét a szabadalmi jognak szentelte. Egy alkalommal visszautasította Thomas Alva Edison állásajánlatát egy golfklubéért, mivel az "szórakoztatóbbnak tűnt".

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Szükségünk van azokra a választások megnyerésére, akikkel szövetséget kötöttünk, de azokra is, akikkel még nem, hogy kívül tartsuk az országot a háborúból. Senki sem akar háborút, de nem akarni kevés. Ha nyomás van, tudni kell nemet mondani. Azt tanácsolom, olyan kormányt válasszanak, amely nemet tud mondani, ha a háború kérdéséről van szó – fogalmazott kampánykörútjának egri állomásán a Fidesz elnöke.

Szakértő: az inflációt is csökkenti, hogy lejjebb vitték az üzemanyagok jövedéki adóját

A magyar kormány május 1-ig az uniós minimumszintre csökkentette a benzin és a gázolaj jövedéki adóját, hogy mérsékelje a közel-keleti konfliktus miatt emelkedő világpiaci olajárak hatásait. Az InfoRádió az intézkedés hatásairól kérdezte Erdélyi Dórát, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány makroökonómiai elemzőjét, aki szerint ezzel a lépéssel összességében 25 forinttal ment lejjebb az üzemanyagár literenként, és az infláció is nagyjából 0,2 százalékponttal mérséklődött.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Az izraeli hadsereg legfrissebb bejelentése szerint támadást indítottak a Baszidzs milicista alakulatok vezetője, Gholamreza Szolejmáni ellen Teheránban. Védelmi források szerint egy másik, szintén Iránban végrehajtott izraeli légicsapás az Iszlám Dzsihád vezetőjét, Akram al-Adzsúrit, valamint a szervezet más magas rangú tisztségviselőit vette célba. Németország külügyminisztere reagált Donald Trump elnök felvetésére, aki többször is beszélt arról a napokban, hogy szeretné, ha a NATO és távol-keleti országok biztosítanák a Hormuzi-szorost az iráni támadásokkal szemben. Az amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban beszélt, többek között a közel-keleti háborúval kapcsolatban. Az elnök ismét felszólította a nemzetközi közösséget, hogy segítsen katonai erővel biztosítani a szabad hajózást a Hormuzi-szorosban, egyúttal pedig bírálta azokat az országokat, amelyek szerinte nem mutatnak kellő hajlandóságot a közreműködésre. Trump hétfőn bejelentette azt is, hogy az iráni háború miatt körülbelül egy hónappal el kívánja halasztani kínai látogatását. Az eredetileg március 31. és április 2. közé tervezett úton Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozott volna. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×