Infostart.hu
eur:
363.2
usd:
312.5
bux:
147206.15
2026. szeptember 4. péntek Rozália
Police light on a car of the german police
Nyitókép: fhm/Getty Images

Az ebéd, ami soha nem ért célba – úgy menekült a futár, hogy a dobozát is hátrahagyta

A rendőrség által közzétett videón látható, ahogy a menekülő futár robogójáról egy nagyobb bukkanó után lerepül a Woltos doboz is.

Egy ételfutár szeptember 30-án dél körül ebédet szállított segédmotoros kerékpárjával Budapest XIII. kerületében – írja beszámolójában a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A Váci úton közlekedett, és a Dagály utca kereszteződésénél a kötelező haladási irányt egyenesen jelző tábla utasítása ellenére jobbra kanyarodott. A mögötte haladó rendőrök ezért félre akarták állítani, azonban a futár menekülőre fogta. Közben újabb közlekedési szabályokat szegett meg; a Népfürdő utca felé a Karikás Frigyes utca kereszteződésében a behajtani tilos tábla ellenére balra kanyarodott, majd a Róbert Károly körút előtt a járdára hajtott, így lógott meg a rendőrök elől. A padka akkorát dobott a kismotoron, hogy ekkor még az ételszállító táska is lerepült a csomagtartóról.

A XIII. kerületi járőrök aztán a Petneházy utcában igazoltatták a 30 éves vietnámi férfit, a kerületi rendőrkapitányságra előállították, engedély nélküli vezetés, valamint a menekülése közben elkövetett jogsértések miatt feljelentették.

Címlapról ajánljuk
Jójárt Krisztián: az oroszoknak két fontos céljuk van a szabotázsakciókkal

Jójárt Krisztián: az oroszoknak két fontos céljuk van a szabotázsakciókkal

Az oroszok egyrészt az ukrán hadszintér kiterjesztését szeretnék elérni a különféle szabotázsakciókkal, mint amilyen Lipcsében is volt, másrészt próbálnak költséget generálni a Nyugat számára. Többek között erről beszélt az InfoRádióban Jójárt Krisztián, a Svéd Védelmi Egyetem posztdoktori kutatója.

Nyílt levelet kapott Magyar Péter, nem is akárhonnan

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) azonnali kormányzati beavatkozást és az üzemanyag-kiskereskedelmi piac rendkívüli átvilágítását sürgeti a szektor romló működési feltételei miatt – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
Tipikus Elon Musk, olyan mint a MÁV

Tipikus Elon Musk, olyan mint a MÁV

Elon Musk ígéretei olyanok, mint a MÁV menetrendje, az úticél megvan, az érkezési idő inkább csak tájékoztató jellegű. Itt van viszont a kormány és pedálok nélküli, teljesen önvezető CyberCab, ami meglepően jól áll. Musk még 2024-ben jelentett be, a gyártását 2026-ra ígérték, az pedig el is kezdődött, tegnap a texasi Austinban kiváltságosok már utazhattak is az első CyberCabekkel. Eddig úgy tűnik, hogy nagyjából a terveknek megfelelően halad minden. De van itt két probléma. Az egyik, hogy hatalmas darabszámot, exponenciális növekedést ígértek, ennek azért a gyártási oldalon is vannak akadályai, de az önvezetési ígéretek teljesülése azon is múlik, hogy a hatóságok hol és milyen feltételekkel engedik használni a rendszert, a Tesla felügyeletet igénylő FSD-rendszerének jóváhagyása pedig még nem engedély arra, hogy a sofőr átadja a teljes felelősséget az autónak. Valószínűleg hosszú lesz még az út a széles körben használható teljes önvezetésig. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×