Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor
Nyitókép: police.hu

Elmegyógyintézetbe kerül a lúgos támadás áldozatát megöléssel fenyegető férfi

Egy hónapra, szeptember 22-ig rendelték el az elkövető letartóztatását, mivel az indoklás szerint megalapozottan lehet tartani attól, hogy kényszerintézkedés hiányában a férfi a tervezett bűncselekményt véghez vinné, vagy más, személy elleni erőszakos bűncselekményt követne el.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra, szeptember 22-ig elrendelte a lúgos támadás sértettjét megöléssel fenyegető férfi letartóztatását, a kényszerintézkedés végrehajtásának helyéül pedig az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI) jelölte ki. A Fővárosi Törvényszék közölte: a megalapozott gyanú szerint a férfi évek óta különböző módokon fejezte ki a „lúgos támadás” miatt indult büntetőügyben született ítélettel szembeni ellenérzését, téves meggyőződését, valamint az ügy sértettje iránt érzett haragját a nő és annak családtagjai, barátai felé. A férfi ellen – erőszakos, fenyegető fellépése miatt – több büntetőeljárás is indult, az egyik ilyen eljárásban le is tartóztatták.

A kényszerintézkedésből való szabadulását követően a gyanúsított nem hagyott fel a sértett bántalmazásának szándékával, és elhatározta, hogy megöli a nőt. Augusztus 19-én délután a férfi elment a nő lakásához, és a kaputelefonon keresztül halálosan megfenyegette őt. A közlés szerint a gyanúsított cselekménye bizonyítottság esetén emberölés előkészületének bűntette megállapítására lehet alkalmas.

A bíróság álláspontja szerint a férfit korábbi elítélései és az ellene folyamatban lévő eljárások sem tartották vissza attól, hogy ismételten személy elleni erőszakos bűncselekményt kövessen el a sértettel szemben, továbbá korábban a vele szemben elrendelt távoltartás szabályait is megszegte, így az önkéntes jogkövetés esetében nem valószínűsíthető. A bíróság a bűnismétlés veszélyét megállapította, mivel

megalapozottan lehet tartani attól, hogy kényszerintézkedés hiányában a férfi a tervezett bűncselekményt véghez vinné, vagy más, személy elleni erőszakos bűncselekményt követne el.

A bíróság úgy határozott, hogy a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok kizárólag letartóztatással biztosíthatók a férfi esetében, továbbá a rendelkezésre álló adatok alapján a férfi pszichiátriai kezelése szükséges, ezért a letartóztatást az IMEI-ben rendelte el. A végzés nem végleges.

Címlapról ajánljuk
Temérdek aranyon ül Szudán – de hiába, fegyveres kiskirályok rabolják szét

Temérdek aranyon ül Szudán – de hiába, fegyveres kiskirályok rabolják szét

Több mint 1,25 millió menekült tér vissza a polgárháború által sújtott Szudánba – derül ki az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának közléséből. Ennek okairól és lehetséges következményeiről Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt az InfoRádióban.

Már kimutatható, hogy az újabb generációk képességeit rontották az okoseszközök

Most első alkalommal fordulhat elő, hogy egy fiatal generáció bizonyos képességekben rosszabbul teljesít, mint a szülei korosztálya – mondta Pöltl Ákos. A Semmelweis Egészségfejlesztési Központ digitális gyermekvédelmi szakértője a Kék Bolygó podcastban arról beszélt, hogyan befolyásolhatja a túlzott okostelefon-használat a gyerekek idegrendszeri fejlődését, figyelmét és tanulási képességeit.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Tisza-kormány: 10 millió forinthoz jutnak a magyar kkv-k, az autópálya-koncesszió lesz a következő dominó

Tisza-kormány: 10 millió forinthoz jutnak a magyar kkv-k, az autópálya-koncesszió lesz a következő dominó

Kapitány István gazdasági és energetikai tárcavezető szombaton bejelentette, hogy a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési program keretében a kormány 4+4 milliárd forint összegű kedvezményes hitelt és vissza nem térítendő támogatást folyósít mintegy 800, döntően mikro- és kisvállalkozás számára. Az úgynevezett 5+5 konstrukcióban minden érintett vállalkozás 10 millió forint extra forráshoz jut. A kabinet emellett az autópálya-koncesszió 35 éves szerződését is vizsgálni kezdi, Magyar Péter szerint ez lesz a kormány következő lépése a dohány- és kaszinó-koncessziók radikális átalakítása után. Kapitány István az autósokhoz is szólt: elmondása szerint a kormány olyan megoldásokon dolgozik az elszabaduló világpiaci árak közepette, amely a korábbi hatósági áras modellel szemben nem okoz készlethiányt, és nem kerül havonta több tízmilliárd forintba a költségvetésnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×