Infostart.hu
eur:
376.87
usd:
323.11
bux:
129730.83
2026. április 9. csütörtök Erhard
Nyitókép: Pexels.com

Külföldiekre utaznak, egyre kevesebb tagot számlál a pesti bűnbanda

Újabb három embert, két nőt és egy férfit fogtak el a rendőrök a budapesti bárokban külföldieket "lehúzó" bűnbanda tagjai közül - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) pénteken.

A közleményben felidézték, hogy a KR NNI eljárást folytat csalás és más bűncselekmények miatt egy olyan bűnözői csoporttal szemben, amely fővárosi szórakozóhelyeken külföldi turistákat vert át úgy, hogy italfogyasztásuk árának többszörösét fizettették ki velük.

A gyanú szerint a csoport női tagjai egy társkereső telefonos alkalmazáson keresztül léptek kapcsolatba áldozataikkal, a kiszemelt férfiak általában jómódú külföldiek voltak, akikkel a "konzumnők" találkoztak, majd bárokba mentek velük italozni.

Ott - annak ellenére, hogy a férfiak italfogyasztása általában minimális volt - a nők velük fizettették ki az általuk rendelt alkoholt is, a POS-terminálokon megjelent összegek azonban egyáltalán nem álltak arányban az elfogyasztott italok számával.

Előfordult, hogy a vendég ittasságát kihasználva a bankkártyájáról többször is leemeltek pénzt, volt olyan sértett, akit egy éjszaka alatt több mint egymillió forintjától fosztottak meg - tették hozzá.

A KR NNI közlése szerint a szervezet hierarchikusan épült fel, tagjai konspiráltak: a csapatot a bárok tulajdonosai irányították, de voltak olyanok is, akiket csak névleg vettek be az üzletbe.

A konzumnők mellett a csalásba beszerveztek pultosokat, pincéreket és biztonsági őröket is - fűzték hozzá.

A nyomozók eddig 33 férfit azonosítottak a több száz sértettből; a kár meghaladja az egymilliárd forintot.

A rendőrök az első akciót február 11-én tartották: a nyomozók egyszerre tíz dunaharaszti és budapesti címen öt férfit és öt nőt fogtak el, közülük nyolcan azóta is letartóztatásban vannak.

Az elmúlt négy hónapban a KR NNI munkatársai további bizonyítékokat gyűjtöttek be, így június 17-én újabb három elkövetőt fogtak el: két nőt és egy férfit. A 34 éves gödi és a 47 éves budapesti nő 29 férfi "behálózásáért és becsapásáért felelős", a fiatalabbik az egyik bár tulajdonosaként, míg az idősebbik behívóként tevékenykedett a bűnszervezetben; a férfi pincérként és pultosként dolgozott - írták.

A nyomozók mindhármukat gyanúsítottként hallgatták ki bűnszervezetben elkövetett csalás miatt, majd a két nőt bűnügyi őrizetbe vették; a bíróság mindkettőjüket bűnügyi felügyet alá helyezte, a férfi szabadlábon védekezik - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0
Bajnokok Ligája

Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0

A két keddi idegenbeli győzelem után meglepetésre a Barcelona is két góllal kikapott otthon az Atletico ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Szoboszlai Dominikék nem voltak boldogok, amiért az ellenfelük, a PSG volt az egyetlen pályaválasztó csapat a BL-negyeddöntők első körében, amely hazai pályán győzni tudott. A Liverpool végig alárendelt szerepet játszott, Szoboszlait és Kerkezt is lecserélték. A visszavágók jövő kedden lesznek.

Orbán Viktor Sopronban: „ez már a befutó, a kampányban csendes többségből hangos többséggé váltunk”

J. D. Vance amerikai alelnök látogatása után Sopronban folytatta országjárását Orbán Viktor miniszterelnök, akinek a vasárnapi országgyűlési választások előtt szombat este lesz a kampányzáró gyűlése Budapesten, a Szentháromság téren.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

A forint egy csapásra ledolgozta a háború során elszenvedett gyengülését az iráni tűzszünet hírére a hajnali órákban. Reggel viszont oldalazott, minimálisan visszakorrigált a magyar deviza árfolyama az euróval és a dollárral szemben. A magyar gazdasági adatok, így például a friss inflációs számok nem hoztak nagy mozgásokat. Érezhető, hogy a piacok a fegyvernyugvással kapcsolatos fejleményeket figyelik az első hurráoptimista reakciók után. Emellett a magyar devizára egyre nagyobb hatással vannak a vasárnapi választással kapcsolatos fejlemények.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×