Infostart.hu
eur:
361.17
usd:
310.06
bux:
131696.18
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

Pandaikrek születtek a washingtoni állatkertben

Ikrei születtek a Mei Xiang nevű óriáspandának a washingtoni Nemzeti Állatkertben.

Az állatkert igazgatója, Dennis Kelly már azt is lelkendezve jelentette be szombat este, hogy helyi idő szerint fél 6-kor kölyke született a mesterséges megtermékenyítésen átesett 17 éves nősténynek. Nagy meglepetésre azonban Mei Xiang négy és fél óra elteltével, helyi idő szerint este 10-kor újabb kicsinek adott életet, a végtelenségig fokozva az állatkert munkatársainak örömét.

Közleményében az állatkert igazgatója hangoztatta, hogy a kicsik még nagyon "törékeny" életszakaszban vannak, életben maradásuk nem biztos, ám Mei Xiang kiváló anyaként ismert, és az egyelőre mindössze egérnagyságú csupasz pandabébik látszólag egészségesek.

Mei Xiang négy eddigi utóda közül kettő néhány órával, illetve nappal a szülés után elpusztult, két csemetéje - a 2006-ban világra jött Tai Shan és a 2013-ban született Bao Bao - azonban életben maradt, az elsőszülöttet azóta már vissza is adták az anyaországnak, Kínának.

Az ikerszülési protokollnak megfelelően az egyik kispandát inkubátorban helyezték el szombaton.

Mei Xiangot április 26-án és április 27-én termékenyítették meg egy kínai panda, Hui Hui fagyasztott spermájával, illetve a washingtoni állatkertben élő Tian Tian friss spermájával, a vemhességet pedig először augusztus 19-én mutatták ki ultrahangos vizsgálattal.

Egyelőre nem tudni a kicsik nemét, és azt is csak később állapítják meg DNS-vizsgálattal, hogy a két spermadonor közül melyik az apa.

Kína 2000-ben adta kölcsön Mei Xiangot és Tian Tiant a washingtoni Nemzeti Állatkertnek, amely évi egymillió dollárt fizet ezért Pekingnek.

A még Amerikában élő kétéves Bao Bao jelenleg az állatkert kedvence.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: a Lázár-minisztériumban talált dolgok miatt feljelentést teszünk

Videót tett közzé Magyar Péter miniszterelnök: az eddigi építési és közlekedési minisztérium épületében, ahol mostantól a Miniszterelnökség működik, többek között rengeteg Fidesz-pártszóróanyagot találtak. Mint fogalmazott, tiltott pártfinanszírozás és más bűncselekmények miatt feljelentést tesznek.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Kormányalakítás: heves vita alakult ki a fizetések körül; Magyar Péter a Kúria elnökét is menesztené

Kormányalakítás: heves vita alakult ki a fizetések körül; Magyar Péter a Kúria elnökét is menesztené

Magyar Péter miniszterelnök bejelentette: Orbán Viktor nem kapja meg a jelenlegi szabályok szerint neki járó 38,8 millió forintos végkielégítést. Eközben Magyar Péter felmentette a helyettes államtitkári pozíciójából Havasi Bertalant, aki közölte, hogy nem mond le a végkielégítéséről, és bíróságon is kész érvényesíteni a jogait. Havasi azt állítja, esetében nem több tízmilliós összegről, hanem hathavi fizetésről van szó, amelyet az utolsó fillérig követelni fog. Magyar Péter közben luxusberuházásokra hivatkozva követeli a Kúria elnökének távozását - Varga Zs. András korábban visszautasította a vádakat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×