Infostart.hu
eur:
361.97
usd:
311.48
bux:
131696.18
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

Előkerült egy 35 éve eltűnt Stradivari

Előkerült a néhai Roman Totenberg hegedűművész 35 éve eltűnt Stradivari hegedűje. Az 1734-ben készült hangszert a művész irodájából lopták el egy koncert után 1980-ban.

Totenberg az előadás után a gratulációkat fogadta, amikor a szobájában elhelyezett hegedűnek nyoma veszett. A tokját később annak a cambridge-i Longy Zeneiskolának a pincéjében találták meg, ahol tanított, de a művész, aki három éve hunyt el 101 évesen, többé nem látta páratlan hangszerét.

Totenberg váltig állította, hogy ismeri a tettest, aki a hangszert ellopta, de nem volt elég bizonyíték arra, hogy nyomozást indítsanak a gyanúsított ellen. A művész még kilencvenes éveiben is pódiumra állt és tanított is.

Idén júniusban aztán az FBI azzal kereste meg a zenész legidősebb lányát, hogy meglett a hegedű. Nina Totenberg az AP hírügynökséget értesítette szerdán a váratlan fordulatról. A nyomozók úgy bukkantak a hangszerre, hogy azt egy nő fel akarta becsültetni New Yorkban, és a becsüs azonnal riasztotta a hatóságokat. A nő a 2011-ben Kaliforniában elhunyt Philip S. Johnson felesége volt. A becsvágyó hegedűművész a Stradivari eltűnésének idején Roman Totenberg szobája környékén járt - mondta el Nina Totenberg.

Az Ames Stradivarius néven ismert hangszert 1734-ben Antonio Stradivari készítette Itáliában. A hangszerkészítő keze alól kikerült hegedűk közül még több száz maradt fenn, áruk az aukciókon a több millió dollárt is eléri, 2011-ben egy ilyen hegedű 15,9 millió dolláros rekordáron cserélt gazdát.

A hegedű megkerüléséről csütörtökön Manhattanban a főügyészségen tartanak sajtótájékoztatót a hatóságok.

Nina Totenberg elbeszélése szerint lengyel származású apja, aki annak idején csodagyermeknek számított tehetsége miatt, 1943-ban vásárolta a hangszert 15 ezer dollárért. 1980-ig, a hegedű eltűnéséig csak azon játszott. A Stradivari elvesztése olyan volt számára, mintha a karját vesztette volna el. "Most, hogy visszakaptuk, három évvel a halála után, olyan érzés, mintha újra feltámadt volna" - mondta.

Az ügyészség senki ellen nem szándékozik vádat emelni az ügyben. A Stradivari pedig visszakerül a Totenberg családhoz. Nina Totenberg úgy vélte, eladják a hangszert, de nem egy gyűjtőnek, hanem egy zenésznek, mert azt szeretnék, hogy hangja ismét koncerttermekben szólaljon meg.

Címlapról ajánljuk
Sulyok Tamás: célkeresztbe kerültem, de nem csupán én, az államfői intézmény is

Sulyok Tamás: célkeresztbe kerültem, de nem csupán én, az államfői intézmény is

Még a látszatát is kerülni kell a nem jogállami megoldásoknak Sulyok Tamás államfő szerint, akivel interjú jelent meg. „Teljesen világossá vált számomra, hogy komoly politikai igény jelent meg a köztársasági elnöki alkotmányos funkciójának újraértelmezésére.”

Bajba kerülhetnek az okostelefon nélküli autósok – tiltakozás az új parkolási rendszer ellen

Több autós egyesület is a tiltakozik a július 1-jétől érvénybe lépő új parkolási rendszer ellen. Az új rendelet szerintük jelentősen megnehezítheti a parkolási díjak szabályos megfizetését, és leginkább azokat érinti rosszul mindez, akik nem rendelkeznek okostelefonnal, vagy nem használják a digitális fizetési megoldásokat – mondta Legin István, a Zöldutat a Közlekedőknek Egyesület elnöke az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×