eur:
393.63
usd:
364.79
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Az NBC felfüggesztette hazudós műsorvezetőjét

Fél évre fizetés nélkül felfüggesztette esti híradójának felelős szerkesztői és műsorvezetői munkájából az amerikai NBC televízió Brian Willamst, aki valótlanul azt állította, hogy az iraki háborúban benne ült egy olyan helikopterben, amelyet eltalált egy páncéltörő gránát.

Steve Burke, az NBC vezérigazgatója kijelentette, hogy Williams megbocsáthatatlan dolgot tett, és kockára tette azt a bizalmat, amelyet a tévétársaság vezető műsorvezetőjeként egy évtized alatt nézők millióiban felépített. Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy a televíziós újságíró megérdemel egy második esélyt, és kijelentette, hogy a televízió szurkol neki.

Deborah Turness, az NBC News elnöke elmondta, hogy a társaságnál folytatódik a Williams kijelentéseivel kapcsolatos vizsgálat, de úgy vélte, helytelen lenne figyelmen kívül hagyni azt a "különleges viszonyt", amelyet Williams 22 éves pályafutása során a nézőkkel kialakított. Maga az érintett a hétvégén bejelentette, hogy határozatlan időre visszavonul a műsorvezetéstől.

Williams esete széles körű vitát indított el azok között, akik szerint ki kellene rúgni az Egyesült Államok piacvezető esti híradójának műsorvezetőjét és felelős szerkesztőjét, illetve azok között, akik szerint meg kellene bocsátani neki.

Brian Williams múlt szerdán kénytelen volt bocsánatot kérni, amiért valótlanul állította, hogy az Irak elleni 2003-as invázió idején az őt szállító helikopter kényszerleszállást hajtott végre, mert eltalálta egy páncéltörő gránát. A Stars and Stripes katonai lap előzőleg megszólaltatott több helikopterezőt, akik szerint az újságíró "a közelében sem járt" annak a hármas köteléknek, amelyet támadást ért, és csak akkor érkezett helyszínre egy negyedik járművön, amikor a három gép már egy órája földet ért.

A televíziónál elindított vizsgálat kiterjed Williams egy másik állítására is, amely szerint a 2005-ben New Orleansban pusztító Katrina hurrikánt követően a francia negyedben található elegáns szállodájából kitekintve egy halottat látott úszni az árban. Ezt az állítását is többen megkérdőjelezték.

Címlapról ajánljuk

A lelki álomkórtól óv Ferenc pápa a keresztút meditációjában

Az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők a főszereplői a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációknak, melyeknek szövegét első alkalommal Ferenc pápa írta.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×