Infostart.hu
eur:
362.96
usd:
322.43
bux:
144543.48
2026. október 16. péntek Gál
Nyitókép: Pixabay

Elindult a visszaszámlálás: itt a lehetőség módosítani a megjelölt középiskolák sorrendjén

Szerdától péntekig módosíthatják a tanulók a középiskolai felvételi eljárásban a jelentkezések sorrendjét. A részletekről Puszter Bernadett, az Oktatási Hivatal köznevelési elnökhelyettese beszélt az InfoRádióban.

Március 20-ig valamennyi középiskola nyilvánosságra hozta a felvételi jegyzékét, a hat és nyolcadikosok tájékozódhattak arról, hány pontot értek el a felvételin. Március 25-e és 27-e között pedig még utoljára módosíthatják a megjelölt iskolák sorrendjét – ahogy arról korábban az Infostart is beszámolt. Ezt a KIFIR, azaz a Középfokú felvételi információs rendszer elektronikus adatlapkitöltő programjában tehetik meg.

„Előfordulhat, hogy egy tanuló azt látja, hogy egy adott iskolában, tanulmányi területen nagyon hátul szerepel majd a rangsorban, míg egy másik területen jóval előrébb, azaz nagyobb az esélye a bejutásra, így most megváltoztathatja a megjelölt tanulmányi területek sorrendét” – mondta az InfoRádióban Puszter Bernadett, az Oktatási Hivatal köznevelési elnökhelyettese.

Kiemelte azonban, hogy

a módosító adatlapon új iskolát nem lehet megjelölni, és korábbiakat törölni sem. Viszont egy adott iskolán belül egy új tanulmányi terület felvétele lehetséges, persze az intézménnyel való egyeztetés során.

A középiskolák április 7-ig kapják meg a hozzájuk jelentkezők listáját. Az intézmények rangsorolják a felvételizőket és megadják az adott tanulmányi területre felvehető tanulók számát, majd az így kialakuló rangsort április 17-ig megküldik az Oktatási Hivatalnak. A hivatal ezt követően egy számítógépes algoritmus segítségével az iskolai rangsor, a tanulók által megadott sorrend és a felvehető létszám alapján megállapítja a végeredményt, és április 27-ig megküldi azt az iskoláknak. Puszter Bernadett leszögezte: abban az esetben, ha egy tanulót több helyre is felvennének magas pontszáma miatt, akkor a saját választása és sorrendje lesz a döntő.

A középiskoláknak május 8-ig kell értesíteni a felvételről vagy az elutasításról a jelentkezőket és általános iskolájukat.

A döntés ellen jogorvoslattal lehet élni, amit az érintett iskola fenntartójához kell benyújtani.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mekkora zakó vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Mekkora zakó vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Az Amerikai Egyesült Államokban a félidős választások eredetileg nem az elnök megítéléséről szólnának, a gyakorlatban azonban régóta politikai népszavazásként működnek az aktuális elnök teljesítményéről, most különösen is így lesz ez – tette világossá az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa.

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×