Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Brit hadsereg
Nyitókép: Militarnyi Ua

Oroszország minden nap „emeli a tétet”: a NATO 700 alkalommal reagált idén orosz katonai aktivitásra

A brit fegyveres erők vezérkari főnöke szerint Nagy-Britannia a hidegháború óta nem szembesült a jelenlegihez hasonló katonai kockázatokkal és fenyegetettségekkel.

Sir Richard Knighton repülőtábornok, a brit királyi légierő (RAF) korábbi főparancsnoka a BBC-nek elmondta: az orosz légierő hadászati feladatok végrehajtására alkalmas nagy hatótávolságú repülőgépei 2026 első öt hónapjában annyiszor repültek be a brit légtérbe, mint tavaly egész évben.

Elmondta azt is, hogy a NATO-nak az idén eddig hétszáz esetben kellett reagálnia „orosz katonai aktivitásra”.

Úgy fogalmazott: Oroszország „egyértelműen emeli a tétet”, és ez azzal a kockázattal jár, hogy „egyszer csak átlép egy bizonyos határt”.

Petr Pavel cseh elnök, a cseh fegyveres erők nyugalmazott tábornoka, aki korábban a NATO Katonai Bizottságának elnöke volt, a The Guardian című baloldali brit lapnak adott minapi interjúban erről a jelenségről szólva kijelentette: ha folytatódnak az orosz légtérsértések a NATO területe felett, akkor döntést kell hozni a személyzet nélküli repülőeszközök vagy akár repülőgépek lelövéséről is.

A brit vezérkari főnök a pénteki BBC-műsorban elmondta: teljesen egyértelmű számára, hogy

35 évi katonai pályafutásának kezdete óta Nagy-Britannia most él a legveszélyesebb időszakban.

Éppen ezért fokozni kell a brit és a szövetséges fegyveres erők harcképességét, mert így lehet elrettenteni „ellenfeleinket attól, hogy valamilyen ostobaságra vetemedjenek”. Hozzátette:

„Oroszország máris kihívó módon teszteli, próbálgatja védelmünket”.

Richard Knighton szerint ez a hagyományos katonai védelemre ugyanúgy vonatkozik, mint a kibertérben végrehajtott támadásokra, de Oroszország felelőtlen szabotázsakciókat, sőt merényletkísérleteket is végrehajtott már, és rendszeresen próbálkozik katonai technológia csempészetével is.

Arra a felvetésre, hogy szakértői vélemények szerint Nagy-Britanniának nincs elégséges mennyiségű hadianyaga, a tábornok úgy válaszolt, hogy a brit fegyveres erőket az elmúlt két évtizedben rövid ideig tartó, korlátozott kiterjedésű katonai konfliktusokra készítették fel. Az ukrajnai háború tanulsága azonban az, hogy sokkal nagyobb kiterjedésű, hosszabb konfliktusokra is fel kell készíteni a haderőt.

Hozzátette: az ukrajnai háborúból azt a tanulságot is le kell vonni, hogy nagyobb hangsúlyt kell fektetni a drónok és egyéb autonóm működésű haditechnológiai eszközök fejlesztésére.

Címlapról ajánljuk
Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

A szokásos aránynál jóval többen nem tudnak véleményt mondani az ügyészség körüli vitáról. A magyarok relatív többsége egyetért azzal, hogy a Tisza frakciója elveti Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésznek jelölését, de eközben támogatják a miniszterelnök mentelmi jogának kikérését. Ez derül ki az Europion friss közvélemény-kutatásából. A részletekről Bojár Ábel, a társaság kutatási igazgatója beszélt az InfoRádióban.

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Újabb áfacsökkentésről indul kormányzati egyeztetés

Újabb áfacsökkentésről indul kormányzati egyeztetés

A gyógyászati segédeszközök forgalmazói azonnali áfacsökkentést és a 26 éve változatlan támogatási rendszer teljes átalakítását sürgetik az ágazatot sújtó működési válság miatt. A szakmai szervezetek javaslata szerint az áfa 27-ről 5 százalékra mérséklése jelentősen csökkentené a betegek terheit. Mivel az állami egészségbiztosító is felismerte a korszerűtlen szabályozás felülvizsgálatának szükségességét, napokon belül megkezdődhetnek az érdemi egyeztetések - számolt be a Népszava.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×