Infostart.hu
eur:
362.76
usd:
317.58
bux:
151880.2
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Magyar Péter beszél, előadást tart.
Nyitókép: Facebook/Tisza Párt

Szombaton mutatja be választási programját a Tisza Párt

Magyar Péter kijelentette: a prioritások között szerepel az uniós pénzek hazahozatala, a korrupció felszámolása, a magyar gazdaság beindítása, az állami egészségügy talpra állítása, az oktatás megsegítése. A Tisza Párt elnöke úgy véli, ha most lennének a választások, pártja kétharmados többséggel aratna győzelmet.

Szombaton lehet megismerni a Tisza Párt részletes választási programját, amelyben kiemelt helyen szerepel az egészségügy, az oktatás és a gazdaság fejlesztése – mondta a párt elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Magyar Péter úgy fogalmazott, komoly létszámú politikai közösségük van, mintegy 50 ezer önkéntes dolgozik nap mint nap, és már elkészült a több mint 140 oldalas programjuk is. Emlékeztetett, hogy az utóbbi időben a Tisza Párt több szakértőjét is megismerhette a nyilvánosság, de ígérete szerint további szakértőket is bemutatnak majd a közeljövőben. Úgy véli,

„már elég régóta nem megszokott dolog Magyarországon, hogy egy, a kormányzásra valós esélyekkel készülő politikai erő ilyen részletes és kidolgozott programot mutat be”.

A prioritások között említette az uniós pénzek hazahozatalát, a korrupció felszámolását, a magyar gazdaság beindítását, az állami egészségügy talpra állítását, az oktatás megsegítését. Elmondása szerint a Tisza Párt célja, hogy egy emberséges és működő országban élhessék a mindennapjaikat az emberek. Magyar Péter ígérete szerint szombaton arra is fény derül, hogy honnan lesz pénz ezekre a prioritásokra, feladatokra.

A Tisza Párt elnöke úgy véli, jelentős győzelmet aratnának, ha most tartanák az országgyűlési választásokat. Ezt arra alapozza, hogy az utóbbi időben „minden mérvadó” közvélemény-kutatás nagy arányú, 12-16 százalékos Tisza-előnyt mutatott. Magyar Péter szerint

egy ilyen választási eredmény akár kétharmados többséget is jelenthet.

Külön kiemelte, hogy a felmérések alapján a Tisza jelöltje, Gombár Dávid „orrhosszal vezet” Békés vármegye 2-es számú választókörzetében, amely „nagyon sokáig erősen fideszes” körzetnek számított. Emlékeztetett, hogy a Fidesz jelöltje az elmúlt 16 évben 25-29 százalékos különbséggel tudott nyerni ebben a körzetben. Magyar Péter szerint hasonlóan jó esélyeik lehetnek Orosházán is.

A Tisza Párt elnöke arról is beszélt, hogy választási győzelmük esetén melyek lehetnek a legfontosabb első lépéseik. Azt gondolja, nemcsak olyan vállalásokat kell tenni, mint például a nyugdíjemelés, az adócsökkentés, az infrastrukturális beruházások beindítása vagy folytatása, hanem a mögötte lévő forrást is biztosítani kell. Hangsúlyozta, hogy a korrupció felszámolása, a felesleges pazarlás megszüntetése, valamint valós alapokon nyugvó költségvetés elfogadása nélkül semmit nem lehet elérni.

Magyar Péter elmondta: ha kormányt alakíthatnak,

a rezsicsökkentést megtartanák, de szociális alapon kiterjesztenék.

Megjegyezte, hogy az MVM éves nyeresége körülbelül 500 milliárd forint, de szerinte a magyar állami energiaszolgáltatónak „nem az lenne a feladata, hogy termeljen 500 milliárd forint nyereséget, és utána azt elszórja, hanem hogy minél olcsóbban adja a magyar cégeknek és a magyar lakosságnak az energiát”.

Magyar Péter jelezte: ha a Tisza Párt nyeri meg az országgyűlési választásokat, akkor Magyarország egy felelősségteljes ország lesz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Seremet Sándor az Arénában: Oroszországról homlokegyenest ellenkező dolgokat gondolnak egyszerre

Seremet Sándor az Arénában: Oroszországról homlokegyenest ellenkező dolgokat gondolnak egyszerre

Hol azt gondolják és írják, hogy Oroszország már az összeomlás szélén áll, hol pedig azt, hogy bármikor megtámadhatja a NATO-t, lerohanhatja a Baltikumot. Az orosz parlament szerepe formális, a valódi döntések az elnöki hivatalban születnek, az orosz vezetés a választásokkal a rendszer stabilitását és a helyi vezetők mozgósítási képességét is felméri – többek között erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Seremet Sándor, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter feljelentést tesz a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett karaktergyilkosság során a „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
Barabás Gyula: gazdaságpolitikai rendszerváltást és növekedéstámogató hiánycsökkentést hajt végre a Tisza-kormány

Barabás Gyula: gazdaságpolitikai rendszerváltást és növekedéstámogató hiánycsökkentést hajt végre a Tisza-kormány

Az euró az egyik legjobb befektetés Magyarország számára: hosszabb távon évente 2000 milliárd forintnyi kamatkiadást és 1000 milliárd forintnyi kamattámogatás-kiadást takaríthat meg az államnak, de számos más stabilizáló hatása is lesz – jelentette ki nyitóelőadásában Barabás Gyula, a Pénzügyminisztérium államtitkára a Portfolio Future of Finance 2026 konferenciáján. A gazdaságpolitikai rendszerváltás három dolgot jelent a kormány számára: 1. végleges szakítást a gyenge forint politikájával, a 2. felelős gazdálkodást az adófizetők pénzével az eddigi túlköltekezés pazarlás helyett, 3. gazdasági növekedést támogató hiánycsökkentést – mindezek részleteiről beszélt előadásában az államtitkár.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×