„Nagyon köszönöm, hogy ennyien értitek, minden körzet más, és hogy ebben a körzetben rám egyéniben, listán a kormányváltásra kell szavazni! Itt ez a recept a kormányváltásra. Mai napon leadtam az induláshoz szükséges ajánlásokat” – írta Kunhalmi Ágnes a Facebook-oldalán.
Miután az MSZP korábban jelezte, hogy nem kíván indulni a 2026-os országgyűlési választásokon, egyéni országgyűlési képviselői mandátummal rendelkező politikusai, köztük Kunhalmi Ágnes hivatalosan függetlenként indul.
„Köszönöm, hogy ilyen sokan mellettem vagytok pártállástól függetlenül, hogy értitek, nemcsak az elért eredmények megvédése számít, de egy győztes körzet mindennél többet ér ma. Ezért fontos, hogy mindenhol, vidéken is azt kell támogatni egyéniben, aki az adott körzetben a legtöbb szavazatot tudja összehozni a Fidesz jelöltjével szemben!” – áll a posztban, amit így folytat az ellenzéki politikus:
„Az MSZP már megtette azt, amit megkövetelt a haza. Nem állít pártlistát, és az országban 102 helyen nem állít jelöltet, és mindenhol a legerősebb ellenzéki jelöltet támogatja. Így már ezen a közösségen és az állva maradt 4, már a Fideszt többször legyőző, baloldali jelöltön nem múlik a kormányváltás. A vidéki aprófalvas és csatatér körzetek nagyon fontosak lesznek, aki csak teheti, oda koncentrálja erejét és segítsen pl. Csézynek a fideszes Tállaival szemben. Ott dől el a kormányváltás!” – zárul Kunhalmi Ágnes bejegyzése.
A függetlenként elinduló MSZP-s politikusok:
- Budapest 8. oevk: Kunhalmi Ágnes
- Budapest 14. oevk: Vajda Zoltán
- Budapest 16. oevk: Hiller István
- Csongrád-Csanád 1. oevk: Szabó Sándor.





