Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Nyitókép: Magyar Péter/YouTube

A Tisza Párt januárban bemutatja részletes kormányprogramját, márciusban az első 100 nap cselekvési tervét

Nem működhetett volna egy ilyen rémséges hely a magyar politikai elit tudta nélkül – mondta Magyar Péter a Szőlő utcai Javítóintézet ügyével kapcsolatban Balatonfüreden, a párt „frakcióülésén”. A sajtótájékoztatón elhangzott: januárban hozzák nyilvánosságra a Tisza szakpolitikai programját, amelyben lesz szó környezetvédelemről, műemlékvédelemről és a fogyatékossággal élők helyzetéről is. Beszéltek arról is, hogy közös kormányzásra készülnek a társadalommal, és megszüntetik a rendeleti kormányzást.

„Hadd kezdjem azzal, hogy elég volt. Arra kérek mindenkit Magyarországon, hogy álljunk ki közösen a gyermekek mellett, hiszen elég volt az embertelen orbáni hatalom hazugságaiból, elég volt a köztársasági elnök hallgatásából” – ezzel indította felszólalását Magyar Péter a Tisza Párt balatonfüredi, frakcióülésnek nevezett rendezvényénén. Gratulált a Tisza Párt jelöltállítása után a, mint fogalmazott, „fair és tisztességes verseny” győzteseinek, és a jelöltek figyelmét a felelősségre, a bizalom megőrzésére hívta fel.

„Ti is tudjátok, mindenki tudja, hogy az 1990-es rendszerváltás óta nem volt ekkora lehetősége az országnak egy valódi rendszerváltásra”

– mondta, hozzátéve: együtt képesek lesznek megfelelni az ország előtt álló kihívásoknak. Példaként az ország eladósítását, a nemzeti vagyon szétrablását hozta fel és szólt a miniszterelnökhöz is.

„Felszólítom Orbán Viktort, a leköszönő és a tolvajlástól megfáradt miniszterelnököt, ne tegyen több terhet a magyar emberek nyakába. A következő 124 napban ne vegyen föl több hitelt, és ne írjon alá újabb hosszú távú kötelezettségvállalásokat! Azonnal függessze fel az aljas, hazug propaganda tiltott állami támogatását és a magyar emberek pénzén folytatott hazugságkampányt és háborús uszítást!” – mondta Magyar Péter.

A Tisza elnöke szerint a magyar emberek többsége is pontosan látja, hogy „mára Orbán Viktor lett a világ talán legnagyobb álhírgyárosa, aki költségvetést, híreket és most már közvélemény-kutatásokat is hamisít”. Magyar Péter úgy fogalmazott, a társadalomnak is van immunrendszere, jelez és cselekszik.

„Az elmúlt 20 év politikájában szocializálódott ország polgárainak be fogjuk bizonyítani, hogy van más út a hatalmi politizáláshoz képest.

Van más út a feudális viszonyrendszerhez képest, amelyben a választó csak alattvaló lehet egy politikussal szemben.

Az új politika a nyitottsággal kezdődik, azzal, hogy meghallgatjuk az embereket”

– mondta a Tisza Párt elnöke.

Beszélt a Szőlő utcai ügyről is. „A kegyelmi ügy volt a gyújtópont, és most körbeértünk” – fogalmazott. Magyar Péter szerint a gyermekvédelemben semmi előrelépés nem történt.

„A ragadozók ma is ugyanúgy abuzálhatják a kiszolgáltatott gyermekeket, nincsenek valódi felelősök, csak a politikai kármentés és mismásolás zajlik”

– mondta, hozzátéve: „egy egészséges kormányzás elsősorban a gyermekekről, a nemzet jövőjéről kellene, hogy szóljon”.

A Tisza Párt elnöke több nevet is említve ismertette, kik a Tisza Pártban felelősei a kormányprogram, valamint a különböző szakmai területeket érintő döntések előkészítésének.

Magyar Péter azt mondta a következő időszakról és a Tisza Párt terveiről:

  • január közepén feláll egy 50 fős szakértői testület „az Orbán-kormányzás örökségének feltárására”,
  • januárban bemutatják a jövendő Tisza-kormány programját és szerkezetét,
  • március közepén nyilvánosságra hozzák a leendő Tisza-kormány száznapos intézkedési tervét.
KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×